Tech

Elon Musk kemény 46 óráig bírta Twitter nélkül, aztán megint felfordulást csinált

Getty Images
Getty Images

Elon Musk február másodikán tudatta a nagyvilággal: kis szünetet tart a Twitteren. A rövidebb hiátus végül 46 órán át tartott, ami annak fényében nem olyan meglepő, hogy a Tesla-vezér korábban bejelentett Twitter-mentes időszakai is csupán csak pár naposak voltak. És a visszatérés sem akármilyen.

Miután a Tesla-vezér nemrég a „Gamestonk” szó tweetelésével több milliárd dollárt hozott a reddites befektetők által felpumpált GameStop konyhájára, majd a biójában megemlített „bitcoin”-nal a bitcoin értékét is fellőtte, most megint megcélozta az eredetileg viccnek szánt Dogecoint, amire január végén egyszer már felhívta a követői figyelmét.

Musk a csütörtöki visszatérés napján több SpaceX-es poszt után egy dogecoinos mémmel, valamint csak egy szimplán “doge” tartalmú tweettel is előállt. Ennek eredményeként a poszt megjelenése utáni percekben a kriptodeviza árfolyama kilőtt, a CoinDesk szerint jelenleg több mint 50 százalékkal többet ér, mint a megelőző napon.

Kapcsolódó
Elon Musk megüzente: nem megy fel a Twitterre
Szünetet tart, nem posztol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik