Belföld

Gyurcsány megnégyszerezné a párttámogatást

Évenkénte ötmilliárdos pártfinanszírozás, 2014-re bevezetendő főállású képviselőség – sajtóhírek szerint ezekből áll a miniszterelnök tisztasági csomagja.

Választási évben négyszeresére emelkedik a parlamenti pártok támogatottsága, így a jelenlegi 2,5 milliárd helyett 10 milliárd forintból kampányolhat majd a négy parlamenti párt – értesült az Index.

A lap szerint az MSZP pártbékéjének megőrzése érdekében csak 2014-től lenne összeférhetetlen a polgármesteri és a honatyai tisztség. Egy másik forgatókönyv 2011 elején léptetné hatályba a főállású képviselőséget. Ez a 2014-es dátumhoz képest nem jelent érdemi változást, hiszen csak az időközi választásokat befolyásolná, ám kommunikációs szempontból hatékonyabban adható el.

Ami a pártfinanszírozást illeti, a jelek szerint komolyan veendő Gyurcsány azon állítása, miszerint reális szintre kell hozni a pártok állami támogatását. Ez jelenleg mintegy 2,5 milliárd forint (az MSZP és a Fidesz körülbelül 1,8-1,9 milliárd forintot kasszírozhat), a jövőben viszont a négy párt egy normál évben összesen 5 milliárd forinttal kalkulálhat, választási esztendőben pedig 10 milliárd forinttal.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik