Szórakozás

Egy baljós jel szerint vészesen közel van a véghez a brit királyság

TOLGA AKMEN / AFP
TOLGA AKMEN / AFP
A legenda szerint mindig legalább hat hollónak kell lenni a londoni Towerben, különben összeomlik a királyság. Most egyikük, a Hollók Királynője, eltűnt.

Az egész világ várta tűkön ülve, hogy végre véget érjen a 2020-as év, remélve, hogy 2021-ben minden sokkal jobb lesz, de a britek számára nem indul valami fényesen az új év. Tombol a koronavírus-járvány, most kezdik csak el igazán érezni a brexit negatív hatásait, és a skót függetlenségi mozgalom is egyre nagyobb erőre kap.

Ezek után nem igazán jó jel, hogy vészesen közel került az ország a brit királyság végét jelző prófécia megvalósulásához. A londoni Towerből ugyanis eltűnt a Hollók Királynője, és ezzel már csak hét holló van a koronaékszereket is őrző egykori erődítményben – jelentette a helyi sajtó. A legenda szerint, ha kevesebb, mint hat holló marad az épületben, az a brit királyság összeomlását jelzi előre.

A Merlina nevű holló a Tower közlése szerint több hete tűnt el, és teljesen biztosra veszik, hogy elpusztult. A Tower hollómestere, Christopher Skaife a BBC brit közszolgálati adónak elmondta, most főleg a királyságért aggódik, mert, ha a hollók elhagyják a Towert, “a királyság porba fog hullani”. Majd nevetve hozzátette:

Természetesen ez mindössze csak mítosz és legenda.

A Tower közben megnyugtatásul közölte, hogy tenyészprogramjuknak köszönhetően nemsokára egy frissen kikelt hollóval pótolják Merlinát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik