Ez lesz az első kétoldalú hivatalos találkozó a Downing Streeten a két miniszterelnök között azóta, hogy Brown a nyár elején átvette a kormányfői tisztséget a tíz év után leköszönő Tony Blairtől. Blair többször is fogadta Gyurcsányt Londonban; először 2004-ben, legutóbb pedig idén tavasszal.
Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Tudósítóra!
A hivatalos kormányfői megbeszélésen túl a magyar miniszterelnök félnapos londoni látogatásának három kiemelt gazdasági jelentőségű programra is lesz. Brownnal tartott megbeszélése után Gyurcsány Ferenc kerekasztal-beszélgetésen vesz részt a világ legnagyobb befektetési és pénzügyi szolgáltató csoportja, a Citigroup londoni központjában. A tájékoztatón részt vesz a Citigroup vezetőin és térségi szakértőin kívül több londoni központú alapkezelő képviselője is.
Az EBDR elnöke is fogadja
Ezután a kelet-európai gazdasági átalakulás finanszírozására létrehozott Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Jean Lemierre fogadja a magyar kormányfőt a bank londoni központjában.
Az EBRD a tavaly meghirdetett új stratégia jegyében most már folyamatosan csökkenti tevékenységét a legfejlettebb, immár EU-tag kedvezményezett országokban, és fokozatosan Oroszországra, Délkelet-Európára és a közép-ázsiai köztársaságokra helyezi át a hangsúlyt.
E folyamat eddigi leglátványosabb mozzanata volt az az október végi bejelentés, hogy az EBRD az idei év végétől nem hajt végre több befektetést a Cseh Köztársaságban. Ezzel Csehország az első a kedvezményezett országok közül, amelyben az EBRD befejezi közvetlen finanszírozási tevékenységét.
A reformokról tart előadást
Gyurcsány Ferenc hétfői londoni látogatását a London School of Economics and Political Science (LSE) egyetemen fejezi be, ahol előadást tart. Az LSE tájékoztatása szerint az előadás a magyarországi reformfolyamatra, az energiaellátási biztonságra és a tudásalapú gazdaság kiépítésére összpontosít.
