Tudomány

Tudományosan vizsgálták, tudnak-e a médiumok halottakkal kommunikálni

Getty Images
Getty Images

Évszázadok óta léteznek önjelölt médiumok, akik azt állítják, képesek beszélni a holtakkal. A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói most leteszteltek közülük tizenkettőt, hogy rájöjjenek, mennyivel eredményesebbek az átlagembereknél – az eredmény pedig elég kiábrándító a médiumok számára.

Az IFL Science beszámolója szerint a szakértők tizenkét önjelölt médiumot és tizenkét átlagembert hasonlítottak össze a kutatás során. Mindegyik résztvevőnek 180, elhunyt személyekkel kapcsolatos emléket, tárgyat mutattak, majd megkérték őket, hogy mondják meg, az illetők hogyan haltak meg.

Elméletben, ha a médiumoknak tényleg lenne kapcsolatuk a túlvilággal, sokkal hitelesebben kellett volna megállapítaniuk a halál okát és módját, mint a kontrollcsoportnak. Csakhogy valójában rosszabbul is teljesítettek, mint az átlagemberek, akik nem mondták magukat médiumnak: a teljesen véletlen találgatásokhoz képest a kontrollcsoport 4 százalékkal jobban teljesített,

a médiumok viszont az esélyértékhez képest 0,2 százalékkal rosszabbul.

Mást is megállapítottak a szakértők: a médiumoknak tovább tartott válaszolniuk a kérdésekre, főleg azokra, amelyeket aztán rosszul tippeltek meg, ráadásul a pulzusuk is végig magasabb volt a válaszadás közben, ami azt mutathatja, hogy stresszesebbek voltak, mint a kontrollcsoport tagjai.

Az eredmények a szakértők szerint egyértelműen azt mutatják, hogy a médiumok nem tudnak kommunikálni az elhunytakkal – annak ellenére, hogy néhányuknak volt magyarázata arra, miért tévedtek gyakrabban. A résztvevők közül páran azt nyilatkozták, hogy csak a fájdalmat érzik, amit az elhunyt érzett, azt nem, hogy miben halt meg – egy mellkasfájdalom szerintük ugyanúgy jelezheti a szívinfarktust és a mellbelövést is, így pontatlanok a válaszaik.

A szakértők az eredményekről a Brain and Cognition tudományos folyóiratban számoltak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik