Nagyvilág

Embermentés, összedőlt házak, betemetett kocsik – videón a horvát földrengés drámai pillanatai

Megjelentek az első helyszíni videók a földrengés által sújtott horvátországi Petrinyából, ahol 6,4-es magnitúdójú földrengést mértek 12 óra után. Horvát lapok szerint a magyar határtól körülbelül 100 kilométerre fekvő Petrinyában – az epicentrumhoz legközelebbi településen – házak is összeomlottak.

Galéria
MTI / AP
Egy épület romjainál katonák Petrinjában 2020. december 29-én, miután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban.

A településre katonákat rendeltek ki, hogy segítsenek a romeltakarításban és az emberek keresésében.

Kapcsolódó
Ez okozta a magyarországi földrengést
Szokatlanul erős földrengés pattant ki Zágráb közelében, a 6,4-es rengést egy 5,2-es, majd egy 4,2-es követte. Hazánk is beleremegett.

Az ABC News videóján az összedőlt házak mellett az látható, hogy menekítik az embereket a romok által betemetett kocsikból. Ezen a videón például egy gyereket emelnek ki az összeroncsolt járműből:

Ezen a videón pedig az látszik, hogy a település egyik belső utcájában milyen súlyos károkat okozott egyes házakban a földrengés.

Petrinya polgármestere, Darinko Dumbovic azt mondta:

Ez olyan, mint Hiroshima. A városom megsemmisült.

Egyelőre egy halálesetről szólnak a tudósítások, egy 12 éves lány veszítette életét.

A polgármester szerint általános pánikhangulat van, az emberek a hozzátartozóikat keresik.

A horvát kormányfő, Andrej Plenkovic azt mondta: „ez egy borzalmas tragédia. Hatalmas kár érte a várost, 150 éves épületek omlottak össze. A várost újra lehet építeni, de az emberi veszteségeket nem lehet pótolni.”

A Reuters szerint egy óvoda is összedőlt Petrinyában a földrengés során, gyerekek azonban nem voltak benne. A hírügynökségnek a helyi kórházban azt mondták, hogy a földrengés miatt sokan szorulnak ápolásra, sok a sérült. Az MTI szerint húsz sérültet szállítottak a közeli, sziszeki kórházba, közülük kettőt súlyos sérülésekkel. Eközben a kórház egyik szárnyából, amely nem biztonságos, egy másik, félig kész szárnyba evakuálják a betegeket. Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben. Konténereket és sátrakat állít fel a katonaság a lakosság részére. A közeli Glina településen is közel kétszázan maradtak biztonságos fedél nélkül.

Az MTI arról ír, hogy Horvátország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá. A horvát fővárost és környékét korábban március 22-én rázta meg nagyobb földrengés, azóta folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik