Ettől függetlenül, több államtitkár munkáját kiemelkedőnek tartja a miniszterelnök. Arról, hogy melyik államtitkár hogyan látta el a feladatait, az illetékes miniszter, illetve a kormányfő egyenként tájékoztatja majd az érintetteket – mondta Budai Bernadett. Az év végi értékeléssel együtt a miniszterek és az államtitkárok megkapják jövő évi feladataikat is. Gyurcsány Ferenc az elmúlt héten döntött úgy, hogy az idén nem oszt év végi jutalmat a kormány tagjai között.
2006 decemberében több kormánytag is kapott jutalmat. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta, azok munkáját honorálta, akik az általában az elvártnál jobban, illetve többet dolgoztak a reformkormány megalakulása óta. A jutalom váratlanul érte a minisztereket, és zavart okozott az is, hogy ki kapott és ki nem. Később maga a miniszterelnök is elismerte, hogy a jutalmazás nem volt szerencsés lépés. Akik kaptak, az összeget jótékony célra fordították.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint egy erős országban a gazdasági növekedés leállításáért, a reálbérek és a nyugdíjak csökkentéséért, az egészségügy szétveréséért, iskolák, vasutak, posták bezárásáért, az emberek becsapásáért és felhatalmazás nélküli, erőszakos, antidemokratikus kormányzásért nem jutalom, hanem büntetés jár.
