A meleg szobában kényelmesen ücsörögve képtelenség átérezni, micsoda kihívást jelent a vadon élő állatoknak a tél túlélése. Elméletben minden hazánkban őshonos faj fel van rá készülve, a mérsékelt égövön mégis a téli hideg és a táplálékhiány az egyedszámokat leginkább megtizedelő tényező. Érthető, hogy az evolúció során számos stratégia alakult ki a szűk hónapok átvészelésére a vonulástól a táplálékváltáson, a koplaláson, a raktárkészletek létesítésén keresztül a téli álomig.
Felsorolni is sok lenne, ezért arra kértük Godó Laura biológust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársát, az ÖBI Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport tagját, néhány érdekes részlet kiemelésével avasson be minket abba, általánosságban milyen stratégiák fordulnak elő a hazai állatfajoknál.
Hónapokig készülnek a télre
Érdemes azzal kezdeni, hogy a siker záloga a legtöbb esetben a megfelelő tartalékenergia-forrás, vagyis zsírréteg felhalmozása. A délebbre vonulóknak a sokszor nagyon is hosszú út megtételéhez van szükségük plusz energiára, az alvást választóknak ezzel kell kihúzniuk tavaszig, akik pedig aktívak maradnak itthon, ez a belső raktár jelenti az életet, amikor a természet szűken méri a kintről bevihető kalóriákat. A legtöbb faj utódai nem véletlenül a tavaszi időszakban, a bőség idején jönnek világra.
Ahogy már nem szorulnak a szülők aktív gondoskodására, de akár családostól is, mindannyian megkezdik a felkészülést, heteken-hónapokon keresztül a legfőbb hajtóerő számukra az energiaraktáraik feltöltése
– mondja a 24.hu-nak Godó Laura. Hozzáteszi: a felkészülés megkezdését a környezeti jelekkel (nappalok hossza, hőmérséklet) összhangban a hormonális rendszer szabályozza.
A zsírpárnák segítik a belső hőmérséklet fenntartását is, de önmagukban nem jelentenek biztos védelmet, ehhez megfelelően szigetelő szőr- vagy tollruhára is szükség van. Amely fajok ilyennel nem rendelkeznek, azoknak mindenképpen valami védett helyen kell életfunkcióikat lecsökkentve megvárni a melegedést.
Agyevővé váló cinegék
A madarak tolla rendkívül jól őrzi a test melegét, az emlősök pedig bundát váltanak: akinek van kutyája, jól ismeri a folyamatot. Ettől kezdve az aktivitásukat megőrző, itthon maradó állatok között verseny indul, minél inkább opportunista egy faj, annál jobban boldogul. Az őzek, szarvasok beérik fakérgekkel is, kikaparják a hó vagy avar alól a még hasznosítható növényi részeket, és sokakra jellemző a táplálékváltás: egyes rovarevő madarak például ilyenkor nagy arányban fogyaszthatnak magvakat, mint teszik azt az etetők gyakori vendégei, a kék- és széncinegék. A ragadozómadarak gyakran beérik dögökkel is, de a cinege is ismert téli dögevőként, sőt:
És ha már cinege, a szakember hangsúlyozza, hogy ha valaki elkezdte a madarak téli etetését, tavaszig semmiképpen se hagyja abba. Természetes körülmények között madaraink állandó mozgásban vannak, pontosabban ha az időjárás nagyon zordra fordul, átmenetileg délre húzódnak. Amennyiben azonban számítanak az etetőre, nem követik az ösztöneiket, és könnyen éhen pusztulhatnak.
Gólya a Holdon és az alakváltó kakukk
Bármilyen furán is hangzik, a madárvonulás alig két évszázada ismert tény, előtte az embereknek fogalmuk sem volt, hova tűnik telente a szárnyasok nagy része. Ez persze nem gátolta meg képzeletük szárnyalását, ma már egészen nevetségesen hangzó elméleteket osztottak komoly emberek is. Megfigyelték például, ahogy a gólyák kitárt szárnyakkal körözve egyre feljebb és feljebb emelkednek a termikeken, míg apró ponttá nem válnak az emberi szem számára.
Ebből kiindulva pedig úgy vélték, télen a gólyák a Holdra költöznek
– fogalmaz a biológus.
A fecskéket tavaszonként gyakran látták sárosan, hiszen abból tapasztják a fészküket, ezért az elterjedt hiedelem szerint ők a mocsarak mélyén telelnek át. Vagy itt van a kakukk és a karvaly esete. A két madár mérete nagyjából megegyezik, mindkettő háta és szárnya szürke, mellükön a toll világos, sötétebb barnás rajzolattal.
Kakukkot nyaranta figyeltek meg a környezetükben, míg a karvalyok inkább télidőn húzódtak a falvak közelébe. Mi következik ebből? Alakváltó madár, amely nyáron kakukk, télen pedig karvaly formájában létezik.
Hibernáció és torpor
Rákanyarodva a hazai emlősök téli álmára, a kifejezés nem igazán szerencsés, hiszen nem tényleges alvásról van szó. Szaknyelven dormanciának nevezik, amikor az állat nem mozog, szívverése, légzése, anyagcseréje, gyakorlatilag minden életfunkciója minimálisra csökken. Megfigyelhető sivatagokban és esőerdőkben is, leggyakoribb kiváltó oka a hideg, a meleg, a szárazság, vagyis a szezonalitás miatt fellépő táplálékhiány, de előidézheti többek között erős predációs nyomás, vagy mondjuk átmeneti vízhiány is. Egyfajta nyugalmi állapot, segít túlélni a kritikus napokat, heteket, hónapokat.
Itthon a hó és a hideg áll a háttérben, amikor a fásszárúak lehullajtják leveleiket, a lágyszárúak elszáradnak, a gerinctelenek eltűnnek, visszahúzódnak: az elérhető táplálék mennyisége a töredékére esik vissza.
A dormanciának több fajtáját különböztetjük meg, köztük a torport és annak egy elnyújtott állapotát, a hibernációt. A torpor során az állat belső hőmérséklete lecsökken, hipotermiás állapotba kerül rövidebb időszakokra, akár csak egy éjszakára, amíg a körülmények kedvezőtlenek. Úgy is mondhatjuk, pihen, miközben energiakészleteivel spórol.
Remek példa erre az egyetlen „téli álmot alvó” madár, a téli estifecske, a mi lappantyúnk amerikai rokona. Ha a hőmérséklet lecsökken, a madár akár hetekre torpor állapotba kerül: a tudósok úgy jöttek rá, hogy egy halottnak vélt állatot bevittek a laborba, az meg a melegben „felébredt”.
A mókus, a sün és a medve
Tehát a hibernáció nem más, mint egy hosszú ideig fenntartott torpor állapot. Alapvető követelménye egy sötét, biztonságos búvóhely, ahol a testhőmérséklet visszaesése mellett a szívverés az aktív állapot 1–3 százalékára zuhan, és a légzésszám is visszaesik, gyakran nincs széklet- sem vizeletürítés, és az agyi aktivitás is jelentősen csökken. Közismert hibernáló faj a hazai faunában a mókus és a sün, utóbbi igazán vérprofi. Ősz végére összegyűjt annyi zsírt magára, amennyit csak tud, majd elvackolja magát, és elő sem bújik tavaszig.
Ha téli vackát megbolygatva, tönkre téve álmát megzavarják, hatalmas bajba kerülhet: nagy valószínűséggel nem tudja már folytatni a hibernációt, és mivel táplálékot sem talál, jó eséllyel elpusztul. Godó Laura kiemeli: ezért fontos, hogy ha valaki az első csípősebb napok beálltáig nem tüntette el a levélkupacokat, nem rendezte össze a kisebb farakásokat, most már ne is tegye.
A mókus hibernációja viszont szakaszos, pár naptól pár hétig terjed az az időszak, amit egy huzamban torporban tölt, a köztes időt normotermia állapotának nevezzük. Nem tart sokáig, alkalmanként maximum 24 óra. Ilyenkor a mókus felkeresi korábban létesített élelmiszerraktárait, falatozik, elvégzi ügyes-bajos dolgait, majd ismét nyugovóra vonul.
Végezetül pedig a medvékre jellemző érdekesség, hogy bár szívük percenként csak hármat dobban és anyagcseréjük 75 százalékkal csökken, testhőmérsékletük csupán néhány (3–5) fokot esik. Emiatt sokáig azt hitték, ők nem alszanak igazi téli álmot, de ezt a feltételezést mára több vizsgálat is megcáfolta.
