Belföld

Mini-tornádó okozott károkat Szabolcsban

Három szabolcsi településen 57 épületben okozott kárt a szerda délutáni vihar - közölte a térségi katasztrófavédelem.

A kora esti összesítés szerint Túristvándiban, Uszkán és Magosligeten 57 lakóház és egy önkormányzati épület sérült meg, de életveszélyes állapotba egyetlen létesítmény sem került, így kitelepítésre, kiköltöztetésre nem volt szükség.

Túristvándiban 35 ház rongálódott meg kisebb-nagyobb mértékben, s a faluban az áramszolgáltatás is szünetel, mert a szél és a kidőlt fák elszakították az elektromos vezetékeket. Beázott a község polgármesteri hivatala is, miután a közintézmény tetőszerkezete megsérült.


Jelentős károk

Sértő-Radics István, Uszka polgármestere közölte: a vihar, amit “mini-tornádónak” nevezett, délután kettő és fél három között pusztított az ukrán határ menti faluban és térségében. Estére kiderült: Uszkán 19 ingatlanon sérültek az épületek, két lakóház komolyabban, az egyiknél a tűzfalat döntötte ki a szél, míg a másik tetőszerkezetének az egynegyedét sodorta magával. Magosligetről három lakóház sérülését jelentették.


Holes István alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel közölte: Turistvándi, Uszka és Magosliget mellett Tiszacsécsén, Tiszakóródon, Botpaládon, Sonkádon és Kispaládon is okozott károkat a vihar.


Kidőlt fák


A szél fákat tépett ki, leszakított villanyvezetékeket, lakóházakat és gazdasági épületeket rongáltt meg; az utakra dőlt fák akadályozzák a közlekedést. A Sonkád és Kispalád közötti út 600 méteres szakaszát szinte elbarikádozták a kiborult fák.


Csepely Zsigmond alezredes, a fehérgyarmati térség katasztrófavédelmi parancsnoka elmondta még: a tűzoltók hármas riasztási fokozatban kezdték meg az elsődleges kárelhárítást, a helyszínen a mátészalkai és a nyírbátori hivatásos, illetve a fehérgyarmati és a vásárosnaményi önkéntes tűzoltóságok egységei dolgoztak kora estig. A tűzoltók a kárelhárítási munka után az esti órákban a lakosságnak segítenek, fóliával befedik a sérült házak tetejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik