Belföld

Majdnem megölte az ismerősét egy férfi, mert számon kérte rajta az eltűnt sonkát

Emberölés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 30 éves férfival szemben, aki vascsővel esett a vitapartnerének áprilisban, a 69 éves cinkostársának garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell felelnie.

Öt férfi italozott az idősebb férfi Siófok közelében található lakóhelyén. Egyikük a kora esti órákban szóvá tette a fiatalabb férfinak, hogy korábban ellopott tőle egy sonkát. A 69 éves férfi a csetepaté megelőzése érdekében elküldte a férfit, azonban a házigazda és az ittas férfi között dulakodásig fajuló vita alakult ki a ház udvarán.

Az eltűnt sonkát számon kérő férfi ezután távozott, azonban az utcán továbbra is fennhangon szidalmazta a vádlottakat, akik emiatt felindult állapotban utána indultak. A fiatalabb férfi tartott a konfliktustól, ezért magához vett egy 1,5 kg súlyú és 45 cm hosszúságú vascsövet.

A két férfi a nyílt utcán érte utol a reklamáló férfit, akit az idősebb férfi megütött, mire a férfi is visszatámadott. Ekkor a fiatalabb férfi idősebb társát segítve, kétszer is fejbe vágta a sértettet a kezében lévő vascsővel. A második a férfi koponyáját érte, aki emiatt azonnal elveszítette az eszméletét, és vérző sérüléssel a földre zuhant.

A hangoskodásra felfigyeltek a környéken lakók, mely miatt a férfiak elmenekültek a helyszínről és a vascsövet az egyik közeli ház udvarára dobták. A siófoki rendőrök azonban rövid időn belül elfogták őket. A bántalmazott férfi 8-10 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A sérülés következtében azonnali halált okozó, a légzés- és keringési központok leállásával járó traumás agyduzzanat alakulhatott volna ki, melynek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető. Az ügyészség letöltendő börtönt kért az emberölési kísérlettel vádolt férfire, míg az idősebb társára közérdekű munkát indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik