Belföld

Elit bentlakásos iskolát hoz létre a kormány Lipótmezőn

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságában csütörtökön elfogadott módosító javaslat alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe kerülhet a II. kerületi Hűvösvölgyi út 116. szám alatti épület, amely egykor a Lipótmezőként ismert elmegyógyintézetnek, a 2007-ben bezárt országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) adott otthont – derül ki az MTI híréből.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter korábban törvényjavaslatban kezdeményezte a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását, a feladata az lesz, hogy létrehozzon egy olyan középiskolát, amely nemzetközi érettségi kiadására képes. Ehhez pedig a törvény elfogadásával rögtön 2 milliárd forintot is kap. Ez a javaslat egészül most ki az OPNI egykori épületének átadásával.

A HVG korábban azt írta, az új középiskola a tervek szerint az előkészítő évfolyammal együtt ötéves és bentlakásos lesz, így a javaslat alapján „jellegéből fakadóan a magas színvonalú képzés nyújtása mellett nevelési tevékenységet is végez, a tantermen kívüli foglalkozások a közép-európai (kiemelten Kárpát-medencei) identitás erősítése szellemében kerülnek kialakításra”.

Az iskola fizetős lesz, a tandíj mértékét az alapítvány kuratóriuma állapítja meg, de szociális okból a tanulók tandíjmentességet kaphatnak, és az iskola ösztöndíjprogramokat is működtethet. Működésére nem a köznevelési törvény, hanem az újonnan benyújtott jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik