Élet-Stílus

Drágán fizetnek a jó külsőért a tinik

Az általános, egyre nagyobb mértékű szorongás a megjelenés miatt odavezet, hogy már általános iskolások is éhezésbe kezdenek.

Egyre több általános iskolás kislány elégedetlen a külseje miatt: a 10 és 11 év közöttiek több mint harmada szeretne fogyni, és annak érdekében akár drasztikus lépésekre is képes, hogy elérje az „ideális testalkatot”. Ugyanis a tinédzserek egyre inkább szoronganak a megjelenésük miatt, köszönhetően a hírességek (celebek) uralta kultúrának, ahol a hangsúly első sorban a jó külsőre helyeződik.

A Schools Health Education Unit nevű, iskolai egészség oktatással foglalkozó szervezet kutatói 83 ezer, brit tanulót kérdeztek meg, és kiderült, hogy a 10 esztendős lányok harmada nem reggelizik, 24 százalék pedig az ebédet sem ette meg a kérdezést megelőző napon.

Az étkezéseket kihagyó fiatalok aránya az életkorral együtt növekedett: a 14-15 évesek kétharmada szeretett volna leadni súlyából, és többféle módszerük is volt arra, hogy elérjék a kívánt megjelenést. Ugyanakkor ijesztő tendencia, hogy a 10-11 évesek 40 százaléka szinte alig eszik fehérjét, viszont chipset, csokoládét és édességeket rendszeresen fogyaszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik