Élet-Stílus

Miért ne dicsérjük a kislányokat?

Bár első hallásra lehetetlen, hogy a tükör előtt pipiskedő totyogósnak ne mondjunk legalább néhány kedves szót, a szakértő szerint mégis muszáj megtartóztatni magunkat.

Lisa Bloom, aki bestsellert is írt a témából, azt mondja, ha ilyen helyzetekben – minden egyes alkalommal – nekiállunk jó alaposan megdicsérni a kislány kinézetét, erősíteni fogjuk benne, hogy a külsőségek, a szépség, az öltözködés mindennél fontosabbak. Később – ha túlzásba visszük a dicséreteket – ez akár rossz berögződéssé alakulhat, míg a kicsiből olyan felnőtt lehet, aki nehezen értékel mást a külsőségeken kívül.

A szerző szerint itt az ideje változtatni, a helyzet ugyanis már most is ijesztő. Bloom emlékeztet, hogy a BBC legfrissebb felmérése szerint a 12 éves lányok körében 10-ből 8 boldogabb lenne, ha vékonyabb lehetne, míg egy másik kutatás eredménye arra mutat rá, hogy a 10 évesnél fiatalabbak a boldogságot már a testképpel azonosítják. Bloom ennek a rossz nevelési módszernek tudja be azt is, hogy a tinédzserkori mellplasztikák száma az utóbbi években 150%-kal nőtt Nagy-Britanniában.

A szakértő szerint a megoldás az, ha a szülők jobban odafigyelnek arra, milyen szavakkal dicsérik lányukat: a cél az, hogy elsősorban ne a megjelenését, ne a külsejét vagy a ruháját dicsérjék, hanem a lényét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik