Nagyvilág

Ünnepnap lett Romániában a trianoni békeszerződés évfordulója

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak majd.

Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában – közölte szerdán a román elnöki hivatal.

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját – írja az MTI.

Az elnök előbb alkotmányossági óvást emelt a jogszabály ellen, majd miután az alkotmánybíróság kifogásait elutasította, visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a parlamentnek. Miután a törvényhozás másodszor is változatlan formában erősítette meg a Trianon-törvényt, az államfő már nem tagadhatta meg hatályba léptetését.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik