Több párt is megemlékezik már szerdán az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. A Fidelitas a Pilvax közben ünnepel, ezt követően a megemlékezés résztvevői gyertyákkal vonulnak a Heckenast és Landerer Nyomda épülete elé. A rendezvényen beszédet mond Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke és Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke.
A Kereszténydemokrata Néppárt a Pilvax Kávéházban emlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra. Az ünnepségen Semjén Zsolt, a párt elnöke mond köszöntőt.
A Magyar Demokrata Fórum vezetői pedig a Batthyány-örökmécsesnél helyeznek el virágokat.
Kitüntetések napja
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére, Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából adja át az elismeréseket az Iparművészeti Múzeumban. Az államfő által adományozott kitüntetéseket Vizi E. Szilvesztertől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől vehetik át az elismerésben részesülők az Akadémia székházában.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Stefánia-palotában ad át kitüntetéseket és elismeréseket. Tóth József, a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke koszorút helyez el a Vígszínháznál, a Petőfi- szobornál délelőtt, majd ünnepi beszédet mond a XIII. kerület központi ünnepségén, a Béke téren délután.
A szabad sajtó napját is ünnepeljük
Több, újságírókat tömörítő szervezet a magyar sajtó napja alkalmából nyújt át díjakat. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szakmai kitüntetéseit és sajtódíjait a MÚOSZ székházában adja át a magyar sajtó napja alkalmából.
A Magyar Újságírók Közössége (MÚK) megalakulásának 15. évfordulója alkalmából tart ünnepséget, melynek keretében átadják a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjakat, valamint a Lant és Toll-díjakat.