Gazdaság

Idén az Auchan áruházaiba költözik a MikulásGyár

Idén nem egy, hanem 24 MikulásGyár lesz úgy, hogy az ország összes Auchan áruházában gyűjtik az adományokat. A MikulásGyár tulajdonos-főszervezője, Zsolnai Endre kiemelt, a pandémiára és annak gazdasági hatásaira való tekintettel a rászorulóknak most leginkább tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj, édesség stb.), tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre van szükségük. A gyűjtést 2020-ban ezek szerint szervezik meg. Használtcikk-felajánlásokat a járvány miatt biztonsági okokból nem fogadnak.

Ennek az évnek különleges üzenete van: a MikulásGyár akkor is működik, ha olyan nehézségek vannak a világban és hazánkban, amelyekre nem számíthattunk. A szervezők közleménye szerint sokszorozott erővel és energiával dolgoznak azokért, akik máshonnan nem kapnak segítséget.

A francia áruházlánc idén első alkalommal csatlakozik a nagy múltú MikulásGyárhoz, gyűjtőpontjaik december 1. és 20. között üzemelnek majd.

A Mikulásgyár stratégiai és logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt. A posta lehetőséget nyújt arra, hogy az is adományozhasson, aki nem tudja személyesen elvinni ajándékát a MikulásGyárba. Az ország legtöbb postáján is ingyen feladhatók az adományok lezárt dobozokban, csak annyit kell ráírni a küldeményekre, hogy “MIKULÁSGYÁR”.

A Magyar Vöröskereszt a budapesti és vidéki gyűjtőpontokon biztosítja az önkénteseket, s gondoskodik arról, hogy a legjobb helyekre kerüljenek az adományok. A hazánkban 139 éve működő humanitárius szervezet óriási feladatot lát el azzal, hogy önkéntes hálózatát hadrendbe állítja és 20 napon keresztül sokezer munkaórában veszi át és kezeli a felajánlásokat.

Ahogyan az elmúlt 5 évben, a MikulásGyár a Lurdy Házban is várja az adományokat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Neményi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik