Gazdaság

15-20 perccel az üzlet zárása előtt már lehet, hogy nem tudunk bemenni

Kérhetik a vásárlót, hogy a záróra előtt legalább 15-20 perccel korábban érkezzen az üzletbe. Az OKSZ szerint zökkenőmentes volt az átállás az eset hetes zárásra az üzletekben.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség felmérése szerint november 11-én, szerdán zökkenőmentesen sikerült az üzletekek átállása a 19 órás zárásra. A vásárlók elfogadták az új nyitvatartási rendet és már az első napon alkalmazkodtak ehhez. Elszórtan akadtak csak olyan vásárlók, akik a 19 órás zárást követően próbálkoztak a vásárlással. A vásárlók megértése, együttműködése döntő jelentőségű volt a gyors átállásban.

Arra számítanak, hogy az elkövetkező időszakban élénkebb lesz a 19 óra előtti időszak az üzletekben. A járványveszély miatt az OKSZ azt javasolja, aki teheti, elsősorban az idősebb korúak, korábban vásároljanak.

Nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást. Egyes üzletek 19 óra előtt is korlátozhatják a belépést.

Az üzleteknek legkésőbb 19 órakor kötelező bezárniuk, ezt követően tilos a vásárlók kiszolgálása és a vásárlók az üzlet területén sem tartózkodhatnak a jogszabály alapján. Egyes üzletek ezért 15-20 perccel a 19 órás záróra előtt is már  leállíthaják a vásárlók belépését az árusító helyre. Szemben a korábbi gyakorlattal, amikor a záróra előtti percekben is még be lehetett lépni.

Az OKSZ javasolja, hogy azok az üzletek, akik ezt a gyakorlatot folytatják, erről a bejáratnál elhelyezhető felirattal külön is tájékoztassák előre a vásárlót.

Maszk, távolságtartás

Az üzletekben a maszkviselés szabályai nem változtak, azért továbbra is felelős a kereskedő. Az üzletek továbbra is felhívják a figyelmet a távolságtartásra. Egyes üzletek – kisebbek, nagyobbak egyaránt – szabályozhatják az eladótérben tartózkodó vásárlók számát a tömeges jelenlét megelőzése érdekében. Kérik ennek megértését is.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik