Szórakozás

Alig másfél százalék az esélyed, hogy a ValóVilágból kikerülve műsorvezető legyél

Bár a bemutatkozó kisfilmekből rendre azt szűrhetjük le, hogy a leendő versenyzők egy része azért jelentkezik a ValóVilágba, hogy médiakarriert építsen, esetleg műsorvető váljék belőle, ez csak kivételes esetekben sikerül. A műsor kilenc évadában megforduló 123 játékos életútját néztük meg és kiderült: kevesen építettek szakmai karriert, a legtöbben inkább a celebkedéssel érik el, hogy bekerüljenek a sajtóba.

Bő tizennyolc évvel ezelőtt startolt el Magyarországon a ValóVilág első évada, aminek Majoros Pétert, azaz Majkát is köszönheti a hazai televíziózás. Számos dolog változott a show közel két évtizedes történetében: cserélődtek a műsorvezetők, új helyre költöztették a villát, változott a bent töltött idő hosszú, valamint az egyik kedvenc részünknek, a beszavazó show-nak is búcsút kellett intetnünk egy ideje. Képzeljük csak el, milyen lenne mondjuk az X-Faktor, ha rögtön a döntővel indulna, és nem látnánk a válogatókat. Apropó: a bentlakásos műsor castingjaira rendre tömegek jelentkeznek, de ez nem jelenti azt, hogy a csatornának könnyen menne az izgalmas emberek felderítése: manapság kevésbé megbotránkoztató, ha a műsorban szexelnek a kamerák előtt, és egy felnőttfilmes világból érkező játékos múltjánál sem hüledeznek már a nézők.

A tizennyolc év során számos játékos vágyálma volt, hogy a műsor hatására híressé váljon, többen a műsorvezetést tűzték ki célul maguk elé. Ennek apropóján készült el az alábbi statisztikánk, ahol az eddigi összes VV-játékost felsoroltuk.

Akik nem kerülhettek be

Fontos megjegyezni, kegyeleti okokból két játékost kivettünk a felsorolásból: Gerzsényi László, azaz „VV Lorenzo” 2012-ben hunyt el, ő a műsor első évadában szerepelt. Novozánszki Fannit a hetedik szériában ismerte meg a közönség, és ugyan holtteste mindmáig nem került elő, feltehetőleg már nem él.

Kategóriáink úgy alakultak:

  • Napi szinten hallani róla: nemcsak a bulvársajtó foglalkozik vele, de tévés munkái is vannak.
  • Aktív médiaszereplő maradt: szerepel a bulvárban, hébe-hóba képernyőkön is látjuk.
  • Felbukkan(t) a neve itt-ott: hírt ad vagy adott róla a műsort követően a sajtó, de alapvetően nem meghatározó médiaszereplő.
  • Teljesen eltűnt, nem hallani róla: a műsorból kiesése után az ország kollektíven és azonnal megfeledkezett róla.

Made with Flourish

A grafikon leolvasásánál mozgassátok a kurzort a színekre jobb oldalon: a lila, szürke, zöld és kék sávra kattintva leolvashatjátok azokat, akiket rejtenek a kategóriák. Ahogy az látható, Majka és Nádai Anikó kerültek be a csúcskategóriába, ők a két legnagyobb kereskedelmi csatorna húzóneveivé váltak, gyakorta ír róluk a sajtó (előbbiről most főleg azért, mert koronavírusos lett), mindketten műsorvezetőként is tevékenykednek.

Nehezebb volt megtölteni az aktív médiaszereplők kategóriáját, hiszen például VV Aurelio nem erényei miatt maradt a sajtó kereszttüzében, sokkal inkább rendőrségi ügye okán, de attól még pörög a neve. Nagy Alekosz arról panaszkodott többször is, hogy nem foglalkoztatja őt eléggé a magyar kereskedelmi tévézés, ezért évekig nem is láthattuk a képernyőn, ám a LifeTV idén ismét képernyőre tűzte őt villabeli nagy barátjával, Baukó Évával – ők ketten nagyon hasonló pályát írtak le a médiában: a VV után felszínen maradtak, később lecsengett a nevük, most pedig ismét felkapottak lettek. Szögeczki Ágnes szegről-végről több mint tizenöt éve a bulvármédia szereplője: számos műsorban megfordult, manapság is az egyik kereskedelmi csatorna főműsoridejében láthatjuk.

A legegyértelműbb Molnár Anikó esete, aki a valóságshow-ból egy másikba csöppent (a Nagy Ő 2004-ben), színes szerelmi élete nyomán pedig állandó témát szolgáltatott a bulvármédiának. És ha már itt tartunk: Osváth Zsolt ugyan nem nyerte meg a show nyolcadik szezonját, de felépített magának egy komoly YouTube-csatornát, és több műsorban is feltűnt az idén.

A (bulvár)sajtóban szökőévente felbukkanó kategóriát nem kell kimondottan magyarázni, egyedül talán Kégl Ágnes bekerülését: őt azért helyeztük ide, mert újságíró lett a VV első évadában megismert játékosból, dolgozott a Daily Expressnél, manapság a WMN.hu-nak ír, tehát nevébe belefuthatunk bizonyos médiafelületeken.

És ez miről árulkodik még?

Például arról, hogy nem jelent automatikus médiakarriert a ValóVilágba való bekerülés, a műsorvezetővé válás pedig még ennél is nagyobb falat. A fentebb felsorolt 69 játékos közül mindössze hatan vezettek már műsort kereskedelmi csatornákon: Ágica, Leo, Majka, Nádai Anikó, Baukó Éva és Béres Anett.

  • Leo a Sláger TV-n és a Fishing & Hunting Channelen (ezeknél szerkesztőként dolgozott).
  • Béres Anett betelefonálós műsor házigazdája volt, ahogy Szögeczki Ági is.
  • Baukó Éva az RTL Klubon VV-s háttérműsort dirigált, majd a TV2-n a FEM3 Café című reggeli műsort.
  • Majka és Nádai pedig számos feladatot kaptak már műsorvezetőként az elmúlt években.

Itt is érdemes szelektálnunk, mert műsorvezetőként mindössze csak Nádaira és Majkára gondolhatunk komolyabban, a többiek inkább csak az „ezt is kipróbálták” sort erősítik, miközben más médiás tevékenységeik is akadtak. Azt se felejtsük, hogy Alekosz ugyan saját műsort kapott az RTL Klubnál, de annak nem ő volt a műsorvezetője.

Azaz: másfél százalék annak az esélye az elmúlt tizennyolc év ValóVilágai alapján, hogy valaki felsőpolcos műsorvezetővé váljon a villából kikerülve.

Made with Flourish

Második, méhkas-grafikonunkon más szemszögből is megvizsgálhatók a VV-játékosok: a zöld hatszögek jelzik a villalakókat, őket több szinten csoportosíthatjuk az ábrán található vezérlő segítségével. Megnézhetjük például, melyik évadban hányan voltak, hány férfi és hány női játékos tűnt fel eddig (60 és 63), mely évadok termelték ki a legtöbb médiában megragadó arcot (az első, a harmadik és a negyedik), illetve ezek bármilyen kombinációját.

Az egyértelműen látszik, hogy a hetedik évadot konkrétan kár volt összecastingolni: a 12 szereplőből az összes eltűnt szinte már a műsor végeztével.

Kiemelt kép: 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik