Belföld

Videón, ahogy B. László az autójához cipeli a magatehetetlen VV Fannit

Levetítették a büntetőügy tárgyalásán azokat a kamerafelvételeket, amelyeken látszik, hogy a nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolt B. László a parkolóházban lévő autójához cipeli a magatehetetlen Novozánszki Fannit, majd nem sokkal később utána viszi a lány holmiját is. A felvételeket a Bors osztotta meg.

Az egykori valóságshow-szereplő közel három évvel ezelőtt tűnt el. A vádirat szerint a 35 éves B. László sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy megkísérel pénzt szerezni a nőtől. Hosszas próbálkozást követően 2017. november 20-ára meg is beszélt egy találkozót vele a nő lakására.

Ezt követőn addig verte az otthonában, amíg a vérző nő magatehetetlen állapotba nem került. Ezt követően B. László több értéktárgyat magához vett, eltette a nő okmányait, illetve olyan dolgokat, amelyekkel azt a látszatot kelthette, hogy az elutazott. A férfi ezután a lakáshoz tartozó mélygarázsba parkolt, majd a még mindig magatehetetlen állapotban lévő nőt kézben levitte az autóhoz, a hátsó ülésre tette, és elhajtott a XIII. kerületi Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz.

Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett lány holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába tette. B. László a járművel Siófokra utazott, majd a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte.

Egy autómegosztó alkalmazás révén egyébként egy utast is magával vitt, amikor levitte Siófokra a kocsi csomagtartójába tett áldozatot. A férfi pár nappal később további értékeket hozott el a lány lakásából.

VV Fanni holtteste mind a mai napig nem került elő, noha a felkutatására több száz millió forintot költöttek már.

A Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat B. László ellen, azzal hogy beismerés esetén legkorábban 30 év múlva bocsássák szabadon feltételesen. B. László azonban nem kötött alkut.

B. László az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy hibázott, amikor elvitte az ájult lányt. Azt állította, hogy Fanni barátnőjével beszélt meg aznapra egy találkozót, mert egy projektet szeretett volna beindítani, amiben Fanni is partner lett volna, és a közös barátnőjük akarta őket bemutatni egymásnak. Elmondása szerint a nő egy ülőgarnitúrán feküdt, amikor belépett a lakásba. Állítása szerint nő „bepezsgőzött és túlszívta magát”, ezért egy közös ismerősük kérésére „problémamegoldó emberekhez” vitte. B. Erika viszont tagadta, hogy járt volna  Fanni lakásában azon a napon.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.