Nagyvilág

Lánya születésnapján akasztotta fel magát a hétgyerekes anya

Titkolta depresszióját.

Nyilvánosságra hozták egy brit nő januári halálával kapcsolatos nyomozás eredményeit.

Louise Giles, a 41 éves, hétgyermekes anya, január 30-án önkezével vetett véget életének. A Mirror brit bulvárlap szerint teljesen átlagosan indult a Giles család számára az a bizonyos csütörtök reggel: az apa, David elvitte a gyerekeket iskolába, majd bement a munkahelyére.

Napközben a család több tagja is próbálta hívni Louise-t telefonon, de senki nem tudta elérni, ezért megkérték a szomszédot, nézzen át, hogy minden rendben van-e. Bekopogott elől, de hiába, azután a hátsó ajtóhoz ment, ami szintén zárva volt. Benézett az ablakon, látta a nő telefonját, épp hívta valaki, majd pedig észrevette Louise árnyékát – legalábbis elsőre annak tűnt.

Azt hittem az árnyéka, de Louise volt az, a lába nem ért le földig

– mesélte el a szomszéd. A tragikus hírre sorra érkeztek haza a családtagok, köztük Louise-ék Shannon nevű lánya, akinek aznap volt a születésnapja; rövid idő alatt 30-40 ember gyűlt össze, hogy búcsút vegyenek a tragikus hirtelenséggel elhunyt nőtől.

A család a bíróságon tudta meg, hogy Louise Giles néhány nappal az öngyilkossága előtt felkereste az orvosát, és elmondta, hogy a depresszió tüneteit érzi magán. A konzultációról nem szólt senkinek a családban.

A férj azt mondta a bíróságon, hogy semmi furcsát nem vettek észre a feleségén; a tragikus események előtt a hétvégén még korcsolyázni voltak, és Louise épp olyannak tűnt, mint máskor.

A rendőrség megvizsgálta Giles mobiltelefonját is, kiderült, hogy az utolsó napokban a nő többször is öngyilkossággal kapcsolatos kereséseket végzett a Google-ön.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik