Tudomány

Egyre alacsonyabb az emberek testhőmérséklete

Carl Reinhold August Wunderlich német orvos az 1800-as évek közepén elhatározta, hogy megállapítja, mennyi az átlagos emberi testhőmérséklet. A szakértő felismerte, hogy a láz a betegség jele, nem pedig maga a betegség. Korábbi vizsgálatokra, illetve saját méréseire alapozva 1868-ban arra jutott, hogy átlagosan nagyjából 37 Celsius-fokos a normál emberi test.

Az értékkel kapcsolatos tudás azóta sokat finomodott, a kutatók rájöttek például, hogy a teshőmérséklet a nap során folyamatosan ingadozik. A szakértők az utóbbi időszakban azt is felfedezték, hogy az átlagos testhőmérséklet az idők során sokat csökkent.

Fotó: Team Static / Getty Images

Egy friss tanulmányban a szerzők újabb furcsaságot fedeztek fel – írja az IFLScience. A kutatók az Amazónia bolíviai részén élő tsimanéket vizsgálták, az őslakosok kiváló egészségükről ismertek.

Az eredmények alapján az adatgyűjtés 2001-es kezdete óta igen gyorsan, évente 0,05 Celsius-fokkal csökkent a népcsoportnál a teshőmérséklet.

Úgy tűnik, a tsimanék a szűk két évtized során hasonló csökkenést tapasztaltak, mint az Egyesült Államok két évzászad alatt. Thomas Kraft, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint még a legegészségesebb 10 százalékot vizsgálva is ugyanerre az eredményre jutottak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi a magyarázat a jelenségre, de a szakértők szerint elképzelhető, hogy az emberi egészség és az életkörülmények javulása, illetve a gyógyszerek és az egészségügy fejlődése állnak a háttérben. Az antibiotiumok és egyéb készítmények például megrövidíthetik a gyulladások idejét, és így a testhőmérsékletre is hatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik