Belföld

Életfogytiglant kértek a nagyanyját agyonverő, pincében elásó bajai férfire

Minősített emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki halálra verte a nagyanyját Baján, majd elásta a holttestét a pincében.

A 25 éves férfi már hosszú ideje kábítószerezett és italozott a bűncselekmény elkövetésekor. Emiatt többször kezelték drogambulancián és pszichiátrián, de ezek nem vezettek eredményre, és agresszíven viselkedett a rokonaival. Előfordult, hogy családtagjait, köztük az 1940-ben született nagyanyját is bántalmazta.

Jó két évvel ezelőtt úgy megverte az anyját, hogy a Bajai Járásbíróság súlyos testi sértés miatt felfüggesztett börtönre ítélte. Ennek ellenére a munkahely és jövedelem nélküli férfit a hozzátartozói pénzzel és élelemmel is segítették.

A férfi a nagyszülői házban lakott Baján, míg nagyanyja, az ügy sértettje a lányához költözött. Tavaly januárban a férfi elment a nagyanyjához, aki egyedül volt otthon. Délután a férfinak rossz érzései támadtak, amit nyugtatókkal és alkohollal próbált „csillapítani”. Az idős asszony kifogásolta ezt, ezért vitatkozni kezdtek. Ennek során a férfi indulatba jött és a 79 éves nőt többször, nagy erővel, ököllel arcon ütötte.

Az asszony az ütésektől a szoba padlójára zuhant. A férfi még ezután is folytatta a brutális bántalmazást: rátérdelt az asszony mellkasára és további nagy erejű ütéseket mért a fejére. Amikor észrevette, hogy a mamája meghalt, egy átlátszó nylonzsákra rakta a holttestet, a pincébe vonszolta, ahol gödröt ásott és eltemette.A férfi a cselekménye nyomait megpróbálta feltakarítani, majd átkutatta a házat. Megtalálta a nagyanyja 91 ezer forintját, amit ellopott, majd távozott az ingatlanból. A fiatalember anyja másnap vette észre a véres nylonzsákot a pince bejárata mellett, majd a rendőrök még ezen a napon megtalálták az elásott holttestet. Az idős asszony a gátlástalan és különös kegyetlenséggel végrehajtott bántalmazás miatt számos súlyos sérülést szenvedett. Halálát a sérülések miatt kialakuló légzési-keringési elégtelenség okozta.

A rendőrök a tettest másnap este a lakása közelében elfogták, és marihuanát találtak a lakóhelyén tartott kutatás során. A mamája agyonverése után a férfi az anyja pénzét is ellopta, de azt később visszaadta, így az anyja nem kérte a lopás miatt a megbüntetését.
A főügyészség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint kifosztás és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő büntetett előéletű férfival szemben. Az ügyész életfogytig tartó fegyházat kért a férfira azzal, hogy az anyja bántalmazása miatt kiszabott felfüggesztett börtön végrehajtását is el kell rendelni.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik