Tech

A Xiaomi megelőzte az Apple-t

Az IDC, a Canalys és a Counterpoint Research piackutató cégek közzétették harmadik negyedéves, globális okostelefon-piacról szóló jelentésüket. Ebből kiderül, hogy a második negyedéves zuhanás után kezd erőre kapni a mobilpiac, ami köszönhető annak, hogy a nyárra már több helyen is enyhültek a koronavírus-járvány miatti korlátozások, és megnőtt a vásárlási kedv is. A 2020-as harmadik negyedévben összesen 353,6 millió okostelefont vásároltak világszerte.

A legtöbb készüléket a Samsung szállította, a dél-koreaiak 80,4 millió mobilt értékesítettek. A Huawei visszacsúszott a második helyre 51,9 millió eladott mobillal, ami 22 százalékkal kevesebbet jelent, mint amennyit az előző év azonos időszakában sikerült nekik.

A Xiaomi viszont a harmadik legnagyobb mobilgyártóvá lépett elő 46,5 millió leszállított eszközzel, ami azért szokatlan, mert a harmadik helyet rendszerint az Apple szokta birtokolni, a cupertinóiak viszont az elmúlt három hónap alapján most a negyedikek lettek. A Xiaomi eredménye azért is meglepő, mert 42 százalékos éves szintű növekedést sikerült elérniük ezzel a számmal, ami finoman szólva is elég durva.

Az Apple 41,6 millió mobilt adott el, de a nemrég bejelentett iPhone 12 modellek miatt a következő negyedév vélhetően erősebben sikerül.

Fotó: IDC

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik