Élet-Stílus koronavírus

A Mikulás szuperterjesztő, dagadt és az intenzívre kerülhet – mondta a szakértő a tévében

Viccelődtek egy brit reggeli műsorban.

Nem akartak hinni a szemüknek és a fülüknek a brit tévénézők, amikor a Good Morning Britain adásában egy ír egészségügyi szakértő a Mikulás koronavírus-fertőzöttségének esélyeit latolgatta.

Emer Shelley orvosprofesszor többek között ezt mondta a brit ITV csatorna reggeli műsorában:

Mérlegeltük, hogy vajon a Mikulás utazhat-e idén karácsonykor.

És hogy mire jutottak a szakértők? Hát arra, hogy mivel a Télapó bejárja az egész világot, félő, hogy a vírust körbehordozza az egész bolygón, ráadásul ő maga is ki van téve a megbetegedés veszélyének. A közegészségügyi szakértő a következő szakvéleményt alkotta Mikulásról:

Nem épp sovány, tehát ha orvosi vizsgálaton esne át, kiderülhetne, hogy túlsúlyos, ami pedig azt jelenti, hogy ki van téve a diabétesznek és a magasvérnyomás-betegségnek.

Összefoglaljuk tehát: a tévéműsorban az hangzott el (nyilván viccből), hogy a Mikulás

  • potenciális szuperhordozó,
  • nem éppen sovány (ennek hallatán a kommentelők azonnal body shaminget, azaz testszégyenítést kiáltottak),
  • és maga is az intenzív osztályra kerülne, ha elkapná a Covidot.

A professzor azért jó hírrel fejezte be: állítása szerint arra jutottak, hogy mivel a Télapó az éj leple alatt végzi a tevékenységét, személyesen nem találkozik senkivel, így mégiscsak elviheti idén is a gyerekeknek az ajándékokat. 

A nézők az adás után a Twitteren alkottak véleményt a látottakról-hallottakról, és elég sok felháborodott / csalódott komment született; egyfelől azért, mert

a gyerekeknek viccből sem lehetett túl kellemes azt hallani, hogy a Mikulás az intenzív osztályra kerülhet (és így az ajándékaiknak is annyi);

ráadásul a britek nagy része most eleve meglehetősen morcosan, de legalábbis negatívabb érzelmekkel „várja” az ünnepeket, hiszen az aktuális járványellenes intézkedések miatt valószínűleg a tágabb családdal sem találkozhatnak majd a karácsonyi asztalnál.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik