Sport

Valter Attila: Jó érzés, hogy a szint, ami annyira távolinak tűnik, mégsem olyan távoli

A Grand Tourok történetének második magyar versenyzője 27. helyen végzett összetettben a 2020-as Giro d'Italián, de ennél sokkal magasabbra jutna a következő években.

Valter Attila második magyarként indulhatott háromhetes országúti kerékpáros körversenyen. A CCC színeiben versenyző bringás várakozáson felül teljesítve a 27. helyen zárt összetettben a Giro d’Italián.

A pályafutásom két részre szakadt: van minden más, és van ez a háromhetes.

Egészen más műfaj, a harmadik héten jöttem rá, mennyire más szintje ez a kerékpársportnak mentálisan és fizikailag is. Élveztem mindhárom hetet, és rengeteget tanultam, láttam, miben tudok még fejlődni. Jó érzés volt látni, hogy ez a szint, ami annyira távolinak tűnik, mégsem annyira távoli. Először azt gondoltam, jól fog esni a pihenés a Grand Tour után, de már alig várom a következőt” – mondta Valter Attila.

A magyar kerékpáros tapasztalatokért érkezett Olaszországba, ezekből jutott is neki, csak nem egészen úgy, ahogyan gondolta, mivel sokat esett az eső, és a koronavírus-járvány is átalakította helyenként a versenyt.

„Először nem is néztük az összetettet, nem számolgattunk, eleve nem is szokás ez az első Grand Tourján teljesítő versenyzőknél. Előzetesen az volt a szerepem, hogy Ilnur Zakarint támogassam a hegyi szakaszokon, a további etapokon szabadkezet kaptam, elsősorban tapasztalatot szerezni jöttem. Az első héten rám is hagyták, hogy mikor mit csinálok, de a később már segítettek persze. A végén lehet, hogy valaki az én erőállapotommal be tudott volna jutni akár az első húszba is, de ez így is szép eredmény elsőre.”

Az összetett- és szakaszgyőztes Valter Attila, a CCC Team versenyzője célba ér a Tour de Hongrie országúti kerékpáros Miskolc–Gyöngyös-Kékestető szakaszán 2020. szeptember 2-án. Fotó: Komka Péter / MTI

Valter egy konkrét példát is hozott, mennyire felborult a szokásos forgatókönyv:

Az első pihenőnapon mondta Zakarin, hogy ne aggódjak, kicsit lassulni fog majd a mezőny. Pihenés közben viszont több versenyzőt is kizártak a vírus miatt, ezért mindenki belehúzott – kérdeztem is Zakarint, hogy ez volt-e az a lassulás, amire gondolt.

A 19. szakasz sztrájkjáról elmesélte, hogy az időjárás miatt nagyon feszültek voltak a versenyzők, ráadásul a rendező rosszul állt hozzá a csapatok rövidítési kérelméhez, mindenképp tartani akarta az ütemtervet. A bringások viszont nem indultak el. A gondot az okozta, hogy zuhogó esőben és hidegben kellett volna 253 kilométeres, extrém hosszú sík szakaszt megtenniük, de Valter szerint az egész szituáció megelőzhető lett volna, ha nem annyira ellenségesen állnak egymáshoz a versenyzők és a rendező.

„Nem gondoltam volna, hogy tényleg rövidítés lesz, a bejelentéskor nagy üdvrivalgás tört ki a versenyzők között, rengeteg pozitív energiával töltött föl minket. Maradandó élmény marad számomra, végre úgy éreztük, közösen összefogva elértünk valamit, mi, versenyzők.”

A sajtókonferencián részt vett a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Princzinger Péter is, aki röviden foglalta össze a 2020-as Giro d’Itáliát:

A magyar kerékpársport valamennyi rajongójának az a csúcs, ha magyar versenyzőt lát komoly versenyeken. Hosszú idő után Attila elhozta nekünk ezt az örömöt. Magyarnak drukkolni a Girón elképzelhetetlen volt néhány évvel ezelőtt, ezért hatalmas gratuláció és köszönet illeti Valter Attilát.

Korábban egy magyar kerékpáros indult háromhetes körversenyen, a hétszeres Grand Tour-résztvevő Bodrogi László legjobb összetett eredménye a 2002-es Tour de France-on elért 62. pozíció volt. Most viszont itt a mindössze 22 éves Valter, aki ki is jelentette, hogy két-három év múlva már összetett menő szeretne lenni egy Grand Touron.

Kiemelt kép: Az összetett- és szakaszgyőztes Valter Attila, a CCC Team versenyzője célba ér a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny ötödik, 188 kilométeres Miskolc–Gyöngyös-Kékestető szakaszán Kékestetőn 2020. szeptember 2-án. Fotó: Komka Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik