Gazdaság

Tévedés, hogy a MÁP Plusz lenne mostanában a legjobb hozamú állampapír

A híres MÁP Plusz államkötvények hozamánál több mint kétszer magasabbat is el lehetett érni, ha valaki ehelyett eurós kötvénybe fektette a pénzét.

A szuperkötvénynek is elnevezett Magyar Állampapír Pluszból idén főleg az elején jegyeztek sokat, hetente százmilliárdokért. De a mai napig is heti tízmilliárdos nagyságrendű maradt a vásárlások összege. Október közepén elérte az 5000 milliárd forintot az összes elfogadott jegyzés értéke. Idő közben azonban az államkötvény veszített vonzerejéből – írta a Privátbankár. A forint ugyanis nagyot gyengült, az infláció pedig idén megemelkedett. Hogy főleg ez látszik-e a csökkenő tendenciát mutató eladási számokból, vagy a válság miatti általános kockázatkerülés, esetleg az általános szegényedés, azt a portál szerint nehéz megmondani.

Arról, hogy az infláció miatt elolvadhatnak a hozamok, mi is írtunk az év elején:

Teljesen felzabálja megtakarításainkat a nyolc éve nem látott mértékű infláció
Még az új kedvenc, a szuperállampapír hozamát is lenyomta az infláció.

A befektetőknek mostanában háromféle választása van, ha több éves távon és jó kamattal szeretnének állampapírokba fektetni. Vehetnek fix kamatú öt éves (Magyar Állampapír Plusz; MÁP), változó kamatozású inflációkövető (Prémium Magyar Állampapír; PMÁP) és változó kamatozású, de eurós inflációkövető kötvényeket (Prémium Euró Magyar Állampapír; PEMÁP). Cikkükben ők most azt vizsgálták, hogy a forintgyengülés miatt ki járt jobban, aki forint, vagy aki euró alapú államkötvényt vásárolt.

A portál megnézte, hogyan járt volna a befektető, ha 2019. június 3-án MÁP Pluszt, PMÁP-ot és PEMÁP-ot is vásárolt volna. Feltételezték, hogy mindegyik állampapírt megtartotta a befektető, és lejáratig nem váltja vissza. Így az értékelésnél a névérték+felhalmozott kamat, vagy hozam értékét vették figyelembe. (A MÁP Plusznál a felhalmozott kamat valójában alacsonyabb, mert csak több év múlva járnak a magas, öt-hat százalékos kamatmértékek, de ettől most eltekintettek.)

Számításaik szerint az állampapír hozamtoplista így alakult:

  1. PEMÁP államkötvény, melynek hozama 11 százalék forintban.
  2. MÁP Plusz államkötvény, 4,95 százalékos hozammal.
  3. PMÁP államkötvény, 4,53 százalék hozammal.

Megemlítik azt is, hogy időközben egy még jobb eurós államkötvényünk is lett, ez év tavaszán szépen csendben, nagyobb hírverés nélkül kibocsátottak egy újabb, immár öt éves eurós inflációkövetőt. A portál szerint bár a forintgyengülés az utóbbi években trendszerű, azért a múltbeli hozamok semmiféle garanciát nem nyújtanak a jövőre nézve. És meglepetések is mindig jöhetnek. Úgy vélik, a befektetőknek célszerű lehet többféle államkötvény között megosztani a kockázatot.

Kiemelt kép: Nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt mutat egy munkatárs a belvárosi 5-ös számú postán 2019. november 28-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik