Szórakozás

Sánta Laci szépítés nélkül elmondta, hogy nincs jól válása miatt

Papp Gergő szerint látszik, hogy egy megtört ember.

Sánta László és felesége, Sánta Juliska néhány hete jelentették be közösségi oldalaikon, hogy külön folytatják. A színész most a Reggeliben mesélt a helyzetről és elmondta, hogy ő még bízik abban, hogy újrakezdhetik.

Szakított Sánta László és felesége
Hat évig voltak együtt.

Hiszem azt, hogy sok én van bennünk, sokféle gondolat. Mindig az a kérdés, hogy melyiknek adok energiát. Van bennem valaki, aki mélyen hiszi azt, hogy ez rendbe hozható. Az, hogy ez a gyakorlatban kivitelezhető-e vagy nem, az egy nagyon érdekes kérdés. Ezekhez a dolgokhoz két ember kell. Szeretjük egymást a mai napig, tehát az nem kérdés, hogy van egymás iránt egy mélyen érzett szeretet. Hogy most van köztünk egy olyan probléma, ami úgy tűnik, hogy megoldhatatlan, az kétségtelen. Azért is mertük ezt a dolgot kiírni és felvállalni. Most egy elfuserált élethelyzetben és lelkiállapotban vagyunk. Reméljük, hogy ezt a lehető legnormálisabban tudjuk végigcsinálni

– nyilatkozta Sánta Laci, aki Szabó Zsófi kérdésére, hogy erős-e, röviden és velősen válaszolt:

Nem.

Papp Gergő pedig ezt meg is erősítette, szerinte Sántán látszik, hogy megtörte a szakítás.

Kiemelt kép: rtl

Ajánlott videó

Olvasói sztorik