Sport

Vízilabdában is egy Bajnokok Ligája-csoportba került a Fradi és a Barcelona

Azután, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata egy csoportba került a Barcelonával a Bajnokok Ligájában, a vízilabda BL címvédőjeként szereplő FTC-Telekom Waterpolo is a Barcelonetát kapta a csoportjába.

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó lebonyolítású sorozat csoportkörének hétfői sorsolásán a tíz már főtáblás együttest és a két, kvalifikációból érkező, egyelőre ismeretlen csapatot két hatosba sorsolták. A 2019-es győztes ferencvárosiak a katalánok mellett a montegrói Jadran Herceg Novit, a német Hannovert és a georgiai Dinamo Tbiliszit, illetve a novemberi selejtezők B csoportjának győztesét kapták ellenfélül.

Az európai szövetség (LEN) honlapján közvetített eseményen elhangzott, hogy a csoportküzdelmeket három részletben, két helyszínen bonyolítják le. Az együttesek úgynevezett buborékban játszanak majd, az A csoport Rómában, míg a B csoport Budapesten. A csoportmérkőzések első szakaszát december közepén tartják.

A selejtezőben két magyar gárda, az OSC (B csoport) és a Szolnok (A csoport) is érdekelt.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportok

A csoport:
Olimpiakosz (görög), Pro Recco (olasz), Jug Dubrovnik (horvát), Spandau 04 (német), CN Marseille (francia), A selejtezőcsoport győztese

B csoport:
FTC Telekom, CNA Barceloneta (spanyol), Waspo Hannover (német), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Dinamo Tbiliszi (georgiai), B selejtező csoport győztese

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik