Sport koronavírus

Kapott egy új életet a magyar pólós, akinél tüdőembóliát okozott a koronavírus

Augusztus végén az OSC-Újbuda vízilabdacsapatának tíz játékosa produkált pozitív koronavírustesztet, és közülük a 24 éves center, Tóth Kristóf állapota volt a legsúlyosabb.

„Egy szerdai napon nagyon elkezdett szúrni a jobb mellem alatt és a hátamon is, olyasmi volt, mint amikor a levegő beszorul. Nem tudtam aludni, nem találtam olyan pozíciót, amelyben jól éreztem volna magam, az ülés, állás sem segített. Hajnali egy körül felhívtam egy mentőszolgálatot és megkérdeztem, mit tegyek. Azt tanácsolták, hogy vegyek be két Algopyrint és próbáljak aludni.

Így is tettem és valóban el is múlt a fájdalom, de másnap kezdődött megint, s a délutáni, esti órákra tovább erősödött

– mesélte Tóth a Vlv-nek, hogy miként kezdődött a kálváriája.

A pólós végül bement a Szent László Kórházba, ahol a vérképe szörnyű eredményt mutatott, a CT során pedig kiderült, hogy kétoldali tüdőembólia a diagnózis, „egészen pontosan a Covid-vírus, a tüdőembólia és a tüdőgyulladás hármas hatása alatt vagyok”.

„Borzalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban és a hátamban egyszerre, valamennyi levegővételnél, minden egyes mozdulatnál. Folyt rólam a víz, mint egy erős kondiedzés után és már beszélni sem tudtam. Sajnos az is bekövetkezett, hogy elkezdtem fulladni, semmilyen módon nem kaptam levegőt. Örök hála az ápolóknak, nővéreknek, akik villámgyorsan rendbe tettek, és elkezdték egy orrszondával adagolni belém az oxigént” – számolt be Tóth élete legszörnyűbb félórájáról.

Kiderült, hogy mindkét tüdejében elkezdődött a rögösödés, és azt mondták neki a kórházban, az állapotát tekintve csoda, hogy nem történt meg a teljes elzáródás, nem esett össze, nem halt meg, ez ugyanis akár egy rossz mozdulattól bekövetkezhetett volna.

Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt

A pólósnak másfél hétig segítették a légzését, a tünetei pedig három hét után tűntek el, de csak öt héttel a betegség kezdete után sikerült két negatív koronavírustesztet produkálnia.  Hogy a medencébe mikor térhet vissza, az még kérdéses, egyelőre annak is örülnie kell, hogy nem kell befejeznie a pályafutását.

Tóth hálás a társainak, edzőinek, a klub vezetőinek, akik tartották benne a lelket, és az egészségügyi dolgozóknak is köszönetet mondott. Úgy tűnik, ő azok közé tartozik, akinek a vérplazmája a fertőzés után ellenanyagot termelt, így nagyjából fél évig védettnek tűnik a vírussal szemben.

Aki még mindig azt állítja, hogy ez a vírus nem is létezik, az nem tudja, mit beszél. Itt van, együtt kell vele élni és csak azt tudom mondani, tényleg vigyázzon magára mindenki, mert az egyik ember tünetmentesen átvészeli, de a másik lélegeztetőgépre szorul. Az én példám is mutatja, hogy a vírus nem válogat és sosem lehet tudni, milyen kárt okoz a szervezetünkben

– hangzott Tóth fajsúlyos üzenete azoknak, akik nem veszik komolyan a koronavírust.

Kiemelt kép: Vlv.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik