Tech hardverteszt

Honor Watch GS Pro: tökös óra, ami három hétig bírja egyetlen töltéssel

Az ősz tech fronton többek között azt is jelenti, hogy a gyártók sorra állnak elő a legújabb viselhető eszközeikkel. A sorból idén sem maradt ki a Huawei fiatalos almárkája, a Honor: egyrészt bemutaták a megnyújtott Apple Watch-ra emlékeztető Watch ES-t, illetve a férfiasabb Watch GS Pro modellt. Utóbbi a legújabb tesztünk alanya, és ez az óra főleg azoknak lehet érdekes, akik sok időt töltenek a szabadban.

A Honor Watch GS Pro külsőre egy abszolút férfiasabb darab: 48 x 48 x 18 milliméteres, így a vékonyabb karokon hatalmasnak hat. A súlya viszont mindössze 45,5 gramm, a kialakítása pedig inkább sportos, mintsem elegáns. Ezzel persze nincs baj, nekem például ez a kivitel jobban tetszik, mint a közel azonos képességekkel bíró, de letisztultabb és lünetta nélküli Huawei Watch GT 2 Pro.

Honor Watch GS Pro
Fotó: Marjai János / 24.hu

Az óra ráadásul nemcsak látványra marcona: megfelel 14 MIL-STD-810G amerikai katonai szabványnak, azaz egy átlag kütyünél jobban ellenáll a különböző környezeti és más külső hatásoknak. Bírja a magas és alacsony hőmérsékletet, az esőt és a párát, kitehető hősokknak, védett a homok, por vagy folyadékok ellen, és ütés hatására vagy merülést (5 ATM) követően sem hagyja cserben viselőjét.

A nálunk járt fekete modell szíja elég strapabíró, de kényelmes viseletet biztosító műanyagból készült, az acélkeret pedig egész jól védi az 1,39 hüvelykes AMOLED kijelzőt az ütődésektől és horzsolódástól. Ez nálam szintén piros pontot ér, ugyanis a korábbi óráim esetében még a hétköznapok során sem úsztam meg, hogy ne karcoljam össze a kijelzőt vagy a számlap üvegét.

Okosfunkciók

A használathoz szükséges az Androidra és iOS-re egyaránt elérhető Huawei Egészség (Health) alkalmazás, amiben nemcsak az eszköz által mért adatokat követhetjük nyomon, de bekapcsolhatók egyes funkciók (alvás- és pulzusszámfigyelés, stresszvizsgálat, tevékenység emlékeztető), száznál is több számlap közül csemegézhetünk, továbbá beállítható, hogy milyen értesítések érkezzenek meg az órára.

Honor Watch GS Pro
Fotó: Marjai János / 24.hu

Utóbbiról rögtön érdemes tudni, hogy bár az egyes üzenetek (Messenger, Twitter stb.) bizonyos karakterszámig kibonthatók, de az e-mailek esetében csak a tárgyat látjuk. Az óra továbbá nem képes megjeleníteni a hangulatjeleket, ami 2020-ban azért elég furcsa, ahogy az is, hogy egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy bármit visszareagáljunk a küldőknek az óráról.

Bár ez a funkció nekem igazából nem hiányzott, az viszont sokszor idegesített, ahogy a Watch GS Pro az always on display kijelzőt kezeli. Alapból hat ilyen óralap választható ki a készüléken (a letölthetők nem állíthatók be állandóra), ami nem sok, de nem is ezzel van a legnagyobb probléma. Hanem:

  • A beállítható óralapok csak az időt jelenítik meg, mást nem.
  • Az always on display funkciót használva, ha felemeljük a kezünket, akkor az óra nem vált át automatikusan a korábban beállított, több információt megjelenítő alap számlapra.
  • Ilyenkor az érintésérzékelés sem működik, tehát mindenképpen meg kell nyomnunk az óra egyik gombját, ha szeretnénk több információhoz jutni, vagy használnánk a menüket.

Ezt leszámítva az óra kezelése elég egyszerű: a felső gombbal a teljes menürendszert érjük el, az alsó pedig a különböző edzésfajták nyitja meg, de mivel programozható, ide beállíthatunk bármi mást is, amit gyakrabban használunk. A kijelzőn az ujjunkat fentről lefelé húzva a beállítások hívhatók elő, jobbra/balra a legfontosabb funkciók között váltogathatunk, míg lentről felfelé a legutolsó értesítések jönnek elő.

Honor Watch GS Pro
Fotó: Marjai János / 24.hu

A Watch GS Pro összesen 2 GB belső tárhellyel rendelkezik, így akár zenét is tölthetünk rá, ha futáshoz mondjuk nem akarunk telefont vinni. Ez dicséretes, a lehetőség egyetlen hátránya, hogy másolni (Wifi hiányában) csak Bluetooth-on keresztül lehet, ami több tucat szám esetén meglehetősen időigényessé teszi a feladatot. Az óra ezen felül kapott hangszórót és mikrofont is, így a mobillal összekötve telefonálni is lehet vele, sőt hívást is kezdeményezhetünk az előre beállított, maximum tíz névjegyre. Mindennek viszont főleg csendes helyen van értelme, mert az utcán, tömegközlekedésen vagy egy közepesen hangos irodában csak értelmetlen hallózás, majd gyors vonalbontás lesz belőle.

Az órával vezérelhető továbbá a telefonunk zenelejátszója is, kérhetjük, hogy segítsen megtalálni a szobában kallódó mobilt, a kijelző használható zseblámpaként, beállíthatunk ébresztést, időzítőt, továbbá adott a stopper funkció és ellenőrizhető az aktuális időjárás is.

Mozgásba lendülünk

Emellé kapunk barometrikus magasságmérőt, giroszkópot, gyorsulásmérőt, fénymérőt, iránytűt, van GPS és optikai pulzusmérés, adott a már említett stresszfigyelés, és nyomon követhető a véroxigénszint is. Utóbbiak persze ezúttal sem orvosi műszer pontosságú adatokat, de adnak némi képet az állapotunkról, és edzés közben azért jól jön, hogy nyomon tudjuk követni a változásokat.

Pozitívum továbbá, hogy az óra száz körüli mozgásfajtát képes lekövetni, a már jól megszokott futás, úszás és kerékpározás mellett a síelés/snowboard is adott, külön indítható például triatlon és evezés, de a jóga, a pilates, a cross fit, a hastánc, a balett, sőt akár még a frizbi és a darts is monitorozható.

A legsűrűbben használt edzésmódok szép sorban be is állíthatjuk az óra alsó gombjára, így mindig szinte pillanatok alatt elindítható a mérés. Az adatok egész szépen megjelennek a viselhető eszközünkön is, de természetesen bekerülnek a telefonon futó Egészség alkalmazásba is, ahol jól láthatóan nyomon követhető a teljesítményünk, illetve az is, hogy hosszabb távon miképp változnak az eredményeink. Vizualizáció és részletesség terén továbbra is a Huawei appja az egyik a legjobb a piacon.

Vannak ugyanakkor árnyoldalak is. Edzést futtatva az óra konkrétan „megbutul”: a bejövő hívásokon kívül semmilyen értesítést nem jelenít meg. Bár lehet, hogy ezen megoldás mögött van logika (hogy zavartalanul sportolhassunk), de egyrészt jó lenne, ha ennek eldöntését a gyártó a felhasználóra bízná, másrészt eleve azért veszünk magunknak ilyen eszközöket, hogy – többek között – edzés közben se maradjunk le a telefonunkra befutó különböző információkról.

A Watch GS Pro képes automatikusan felismerni bizonyos mozgásfajtákat (séta, futás, kerékpározás stb.), és emlékeztet minket a mérés lehetőségére, ha magunktól megfeledkeznénk róla. Azért szintén jár a piros pont, hogy az emlékeztető testreszabható különböző paraméterek alapján (idő, táv, pulzus stb.), de azért itt is akadnak kissé érthetetlen megoldások.

Az óra figyel a háttérben, és már az emlékeztető megküldése előtt elkezdi a mérést, de a GPS csak akkor kapcsol be, ha a figyelmeztetés hatására leokézzuk az edzést az óra kijelzőjén – ennek hála utólag mindig fals helyadatok kerülnek az Egészség alkalmazásba. Pláne akkor, ha elfelejtjük, hogy rögzítünk egy sétát, hiszen a rendszer csak percekkel a mozgás befejezés után eszmél, és a tétlenül töltött eredmények is rögzülnek, például ha megyünk pár megállót egy villamossal.

Honor Watch GS Pro
Fotó: Marjai János / 24.hu

Apróság továbbá, de engem az is zavart, hogy a hangos adatfelolvasás nem kapcsolható ki az egyes mozgástípusoknál (én legalábbis nem találtam meg), így még az órát lenémítva is maximum hangerőn kapjuk az információkat, ami sokszor egészen ciki pillanatokat eredményezett a tömegközlekedésen.

Nem hagy eltévedni

Fontos továbbá, hogy a Watch GS Pro nemcsak a strapabírás okán ideális arra, hogy a természetben viseljük, de azért is, mert az óra képességeit úgy tervezték, hogy hasznos társ legyen a szabadban.

A mérhető szabadidős tevékenységek között szerepel a mászás, a hegyi túra és a terepfutás is, és ezeknél extra szerepet kap a GPS.

A különböző mért eredmények és adatok mellett, az óra képernyőjén lapozva ilyenkor kapunk egy vaktérképet is, amin egyrészt látszik a bejárt útvonal, egy kis nyíl jelzi az irányunkat, illetve folyamatosan látjuk merre van észak. Amennyiben visszafordulnánk, kiválaszthatjuk a visszaút funkciót (ilyenkor a GPS szépen visszavezet a cél felé, jelezve, ha letértünk a helyes irányról), illetve választhatjuk az is, hogy az óra légvonalban mutassa meg, hogy merre van a kiindulópont.

Habár kétségtelen, hogy a funkció jól működik, és segíthet visszatalálni a kiindulópontra, ha nem tájékozódunk jól, ugyanakkor a kivitelezés elmarad a piacon található, kifejezetten túrázásra tervezett órákhoz képest. A Watch GS Prón például nincs semmilyen térkép, a szoftver egy „üres lapra” rajzolja fel az útvonalunkat, így esély sincs arra, hogy kijelöljünk egy pontot, ahová elvezethetne, és visszafelé a távolságon kívül semmit nem jelez, így például azt sem tudjuk, hogy milyen szintemelkedés vár ránk. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az órára ilyen esetben sem érkeznek meg az értesítéseink.

Honor Watch GS Pro
Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A megtett túrák útvonalát az Egészség applikációban ugyan vissza lehet nézni, de sok haszna nincs, ugyanis az alkalmazás nem ismeri a túraútvonalakat, így a városi edzésekkel ellentétben jó esetben csak annyit fogunk látni, hogy a meneteltünk egy hatalmasat a nagy semmi közepén. És ezen a ponton előjön a Huawei/Honor zárt rendszerének azon hátránya is, hogy hiába mér az óra mindenféle adatokat, azokat nem lehet összepárosítani a gyárinál profibb, térképeket is tartalmazó alkalmazásokkal, így be kell érnünk a Watch GS Pro és az Egészség app kissé szegényes megoldásával.

Nagy előny ugyanakkor, hogy az aksi 790 milliamperórás

– ez igencsak méretesnek számít ebben a kategóriában. Ennek hála nem kell aggódni, hogy a készülék lemerül a folyamatos GPS használat miatt: akár 100 órát is kibír az energiatakarékos műholdas követés közben. Ami a mindennapokat illeti, folyamatos pulzusmérés és telefonos kapcsolat mellett, de always on display nélkül az óra akár három hétig is üzemel töltés nélkül, de a 10 napot még úgy is röhögve ki tudjuk hozni belőle, ha használjuk a kijelzőn folyamatosan megjelenő óralapokat.

Kinek jó?

Éppen ezért a Honor Watch GS Pro főleg azoknak ajánlható, akik egy tökös, strapabíró órát szeretnének, olyat, amit nem kell két naponta a töltőre dugni. Azt persze muszáj lesz elviselni, hogy ebből a ketyeréből kimaradt a vezeték nélküli töltés, illetve fel kell készülni a fentebb már taglalt szoftveres gyengeségekre, de ezeket leszámítva azért egy elég jó kis eszközzel van dolgunk – csak nem szabad csodákat várni tőle.

A 89 990-es árcédula persze húzós lehet a hiányosságokat figyelembe véve, de aki március 18-ig előrendeli az órát, az kap mellé egy Honor Magic Earbuds fülest, ha pedig valaki olcsóbb, és kevésbé marcona kütyüt keres, annak ott a Honor Watch ES, amire már 35 ezerért le lehet csapni, ráadásul előrendelve ehhez is bezsákolható pluszban egy Honor Choice TWS Earbuds vezeték nélküli fülhallgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik