Belföld

Nyolc évet kértek az élettársait futtató somogyi férfire

Kizsákmányolás céljából üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 48 éves férfival szemben, aki a vele függőségi viszonyban lévő nők kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a nők prostitúciós tevékenységéből származó jövedelemből tartotta el magát és családját.

A férfi négy korábbi és jelenlegi élettársával, négy gyermekével és egy unokájával élt egy fedél alatt. Otthonukban a férfi szava volt a döntő, s ő irányította és látta el feladatokkal családtagjait. A négy nő közül kettőt is rávett arra, hogy prostituáltként dolgozzon neki.

Fotó: Somogy Megyei Főügyészség

Egyikükkel 2012-ben ismerkedett meg Pécsen. A férfi a beteg élettársa ápolása fejében költöztette otthonába a nincstelen nőt, azonban vele később élettársi kapcsolatra lépett, amelyből két közös gyermek született. A másik, nevelőszüleivel rossz viszonyban lévő, iskolai végzettséggel és munkával nem rendelkező nő a férfi fiának révén került a családba. A nő azonban a fiúval való szakítása után is a háztartásban maradt, és a férfi vele is szexuális kapcsolatot létesített.

A családnak a gyerekek után járó állami juttatások és az állattartásból származó csekély jövedelem nem volt elég a megélhetéshez, ezért a férfi a két kiszolgáltatott nőt 2016 és 2018 év között rendszeresen Ausztriába és Győr környékére szállította abból a célból, hogy pénzbeli ellenszolgáltatásért szexuális tevékenységet folytassanak. A férfi a nőknek szállást bérelt, értük ment, felügyelte őket és a prostitúcióból származó pénzt pedig beszedte.

Fotó: Somogy Megyei Főügyészség

A nyomozás az egyik nő családsegítő szolgálat felé tett jelzése alapján indult meg, amely után rövid időn belül a kaposvári rendőrök őrizetbe vették a férfit. A főügyészség nyolc év börtönt kért a letartóztatásban férfire arra az esetre, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

Kiemelt kép: Somogy Megyei Főügyészség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik