A nézők Nico Hülkenberget választották a Forma-1-es Eifel Nagydíj legjobbjának, nem is érdemtelenül, hiszen a Lance Stroll helyére beugró német pilóta az utolsó, huszadik helyről indult, de végül nyolcadikként, vagyis pontszerzőként zárt a Racing Pointtal.
Hülkenberg mögött Daniel Ricciardo végzett a második helyen a közönségszavazáson, aki a futamon harmadikként zárt a Renault-val. Amióta a francia csapat 2016-ban visszatért a Forma-1-be, ez volt az első alkalom, hogy az istálló dobogós helyezést ünnepelhetett.
Nem is marad következmények nélkül a nagy eredmény, Ricciardo legalábbis azt nyilatkozta, be fogja hajtani a csapatfőnökön, Cyril Abiteboulon az ígéretét.
„Emlékszem, amikor a tavalyi Brit Nagydíj előtt Daniel mutatta nekem a legújabb tetoválását. Kérdeztem tőle, hogy miképp született, mennyit kellett győzködnie magát, mire azt felelte, hogy elment egy tetoválószalon előtt, és bevillant neki az ötlet, hogy varrat magára valamit. Én meg úgy voltam vele, ha ez csak ennyi, akkor én is csináltatok egy tetoválást, ha a csapatnak összejön az első dobogós helyezés.
Szeretem megtartani az ígéretem, úgyhogy Daniel döntheti el, mit ábrázoljon a tetoválás, és én határozok arról, hogy hova kerüljön és mekkora legyen.
– magyarázta Abiteboul.
Ricciardo, aki az idény végén távozik a csapattól, mivel jövőre a McLarennél versenyez majd, azt mondta, olyan tetoválás lesz, ami rá, valamint Németországra emlékezteti majd a csapatfőnököt.
Kiemelt kép: MATTHIAS SCHRADER / POOL / AFP