Kiszállt az egyik legnagyobb név az idei Giro d’Italia nyolcadik szakasza előtt, írja az Eurosport.
A 28 éves brit kerékpárosnak a pénteki szakasz után érzett magán tüneteket, két tesztet is elvégeztek rajta, mindkettő pozitív lett. „Simon egészsége számunkra a legfontosabb, szerencsére csak enyhe tünetei vannak és összességében jól van” – mondta a csapatorvos Matteo Beltemacchi.
A 2018-as Vueltát megnyerő, a karrierje során a Girón is több szakaszt behúzó Yates a 21. helyen állt hét szakaszt követően az összetettben, közel 4 perces hátrányban volt az élen álló Joao Almeida mögött. Csapata, a Mitchelton-Scott többi tagja negatív tesztet produkált, így ők folytatják a versenyt.
Van egy magyar indulója is az idei Girónak, Valter Attila, a CCC kerékpárosa a 29. helyen áll a szombati versenynap előtt, amelyen a mezőny Giovinazzo és Vieste között 200 kilométert teljesít.
Kiemelt kép: Luca BETTINI / AFP