Sport

Bizarr balesete után feladta a Girót az egyik nagy esélyes

A rajt előtt még a legnagyobb esélyesek közé sorolt Geraint Thomas a hétfői bukását követően a keddi etap előtt feladta a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt. Az MTI cikke szerint az összetett esélyesek közül két szakaszt követően még a legjobb pozícióban álló – az etap előtt harmadik – Thomas hétfőn

a lassú rajt során, lejtmenetben bukott egy eldobott kulacs miatt, a derekán több helyen felszakadt a mez.

A 2018-as Tour de France-győztes brit sportoló 30 kilométerrel a cél előtt leszakadt a főmezőnyről, és végül több mint 12 percet kapott, amellyel elszálltak az összetettbeli esélyei.

Egy KRESZ-tábla miatt akkorát esett egy kerékpáros, hogy három bordája eltörött
Többen is nagyot estek, de a belga olimpiai bajnok szenvedte el a legnagyobb sérüléseket.

Csapata, az Ineos Grenadiers kedden közölte, hogy a 34 éves kerékpárost hétfőn kórházba szállították kivizsgálásra, és az orvosok nem állapítottak meg törést, a verseny esetleges folytatását illetően ugyanakkor óvatosan fogalmaztak. Geraint Thomas kerékpárját kedden a szakasz előtt a bemelegítés céljából még görgőkre rakták ugyan, végül azonban a visszalépését jelentették be.

Kiemelt kép: Luca BETTINI / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.