Belföld koronavírus

Gulyás Gergely ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit

A vírus második hulláma mindenhol Európában felfutó ágban van, ha a számokat megnézzük, Magyarország most is a jobban védekező országok közé tartozik, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Mint fogalmazott, a legfontosabb összehasonlítási alap az elhunytak száma, Nyugat-Európa számos nagy és gazdag országa elmarad a közép-európai térségtől, mi utóbbinak az átlagát hozzuk.

Részletezte, Spanyolországban 700, Franciaországban 483, Olaszországban 596, Portugáliában 197, Romániában 268, Írországban majdnem 400, Hollandiában 374 áldozat jut egymillió főre, Magyarországon viszont csak 90, ami a térség átlagának felel meg nagyjából.

Ettől függetlenül a járványügyi szabályokat be kell tartani, ez az egyetlen garancia arra, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg, a lehető legtöbb életet meg tudjuk óvni

– mondta.

Gulyás Gergely ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit is, ami elmondása szerint a Soros-konzultáció után a második legsikeresebb volt.

Nyitott kérdés volt, hogy a magyarok a védekezés mely eszközeit támogatják a leginkább. A válaszok szerint

  • 83 százalék a maszkviselés létező szabályait ítélte a legfontosabbnak;
  • 79 százalék támogatta a rendezvények korlátozását;
  • ugyanennyien az országhatárok lezárását;
  • 78 százalék támogatta a távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket;
  • 64 százalék szerint helyes a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása;
  • az időseknek fenntartott vásárlási idősávot 62 százalék támogatta;
  • a kijárási korlátozás pedig a válaszadók 59 százaléka szerint helyes.

Ez az a nemzeti konzultáció egyébként, ami alapján a kormány szerint a magyarok úgy döntöttek, az országnak működnie kell.

Új szakaszához ért a koronavírus-járvány: belefáradtunk
Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európán eluralkodott a pandémiás fáradtság, az emberek egyre kevésbé motiváltak, és egyre többen nem tartják be az óvintézkedéseket. A járvány ezen szakaszában ez érthető, ezért a szabályalkotáskor tekintettel kell lenni a polgárok akaratára is.

Gulyás közölte azt is, a kormány örül, hogy a Magyar Orvosi Kamarával sikerült megegyezésre jutni, az orvosi béremeléssel kapcsolatban konszenzus jött létre az orvosszakmával és a politikában egyaránt. Arról is beszélt, néhány vitás kérdés felmerült, de ezeket rendeletben lehet majd szabályozni a továbbiakban.

Remélik, hogy a béremeléssel a sikerül megakadályozni az orvosok kivándorlását, sőt, talán orvosok térhetnek majd haza külföldről is. A magánpraxist nem szeretnék tiltani, a kórház beleegyezésével arra továbbra is lehetőség nyílik majd.

Jelenleg 36 kijelölt járványkórház van, de Gulyás elmondása szerint még mindig messze van az ország attól, hogy az átvezénylés az egészségügyi dolgozók 1 százalékát is érintse.

Orvosi kamara: Kérni fogjuk a törvénymódosítást, nem vagyunk katonák
Veszélybe kerülhet az ellátórendszer, orvosok tömegei választhatják a magánellátást.

A kormány eddig 1.4 millió álláshely megvédéséhez vagy létrejöttéhez járult hozzá a miniszter tájékoztatása szerint, amire büszkék.

Több mint 4.5 millióan, 4 millió 513 ezren dolgoznak. Ez 18 ezerrel marad el a mindenkor legmagasabb foglalkoztatottságtól. A magyar munkanélküliség 3.9 százalék. A munkavállalók között is sokan kerültek nehezebb helyzetbe a részmunkaidők miatt, ezért segítjük a cégeket, de látni kell, a munkaerőpiac tekintetében a magyar gazdaságvédelem a legsikeresebb Európában

– magyarázta.

Megismételte Orbán Viktor tegnapi bejelentését, miszerint 5 százalékos lakásáfáról döntött a kormány. Novák Katalin családügyi miniszter további konkrét előterjesztéseket fog tenni, ezekről a jövő héten dönthetnek is.

Egyszerűsítik továbbá az építkezési eljárást és jövő héten benyújtják a hitelmoratórium meghosszabbításáról szóló javaslatot is.

A vasárnapi szerencsi időközi országgyűlési választásról szólva arra kért mindenkit, hogy vegyenek részt a voksoláson.

A miniszter Karácsony Gergelynek azt üzente, Budapest sokat tudna spórolni, akár egymilliárd forintot is, ha kevesebb főpolgármester-helyettes lenne.

Gulyás Gergely jó esélyeket lát a szerencsi időközi országgyűlési választáson, az ő hagyatékát a legméltóbban a lánya tudná továbbvinni.

Kérdésre válaszolva elmondta, a héten hatályba lép az a szabályozás miszerint a kaszinóknak is be kell zárnia 11 órától.

Dzsudzsák Balázs diplomata-útleveléről azt mondta, nem tartozik a hatáskörébe, de szerinte az nem jelenthet gondot, hogy egy több mint száz válogatott mérkőzéssel rendelkező labdarúgónak van ilyen.

Ami pedig a koronavírus-vakcinát illeti, Gulyás szerint az orvosok tudnak tenni azért, hogy elmondják a lakosságnak, a járvány megfékezése szempontjából fontos az oltóanyag. A miniszter a kötelező oltást nem támogatja, az ingyenest viszont igen.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik