Belföld

Életfogytiglant kértek a rendőröket megkéselő erdőkertesi férfire

Előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azzal férfival szemben, aki januárban megkéselt két rendőrt Erdőkertesen.

A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, és mivel engedély nélkül nem hagyhatta el az otthonát, ezért elhatározta, hogy megszökik. Felhívta a rendőrséget, hogy vigyék kórházba, mert megsérült. Mivel a szökést úgy kívánta megvalósítani, hogy az őt kísérő rendőröket megöli, ezért magához vett egy rejtve hordhatóvá kiélezett kést, és a közel egymillió forintnyi megtakarításait.

A férfit a váci járőrök szállították vissza a lakóhelyére az orvosi ellátás után. A hátsó ülésen ülő férfi menet közben ajtónak szorította a mellette ülő rendőrt, majd előkapta a ruházatából a kést és kétszer nyakon szúrta. A járművet vezető járőr azonnal hátrafordult, amikor észlelte a támadást, és ráfogott az elkövető kezére, aki  megvágta az ujjait a fogásból való kiszabadulása után.

A férfi ezt követően kaszáló mozdulattal a sofőr nyaka felé szúrt, de a rendőr el tudott mozdulni, így csak az arca sérült meg. Miközben a főtörzs ismét ráfogott a támadó kezére, addig a még mindig a gépjármű ajtajához szorított társa elővette a szolgálati fegyverét. A támadó azonban elkapta a csövét és a főtörzs felé irányította.

A kitartóan védekező őrmesternek végül sikerült megtartania a fegyvert és végül kiszabadult a kocsiból. Ekkor a  kocsiból kiugró járőr csőre töltötte a fegyvert, majd felszólította a férfit a támadás abbahagyására. Az elkövető nem tett vallomást a büntetőeljárás során.

A nyomozó ügyészség életfogytig tartó fegyházat kért a letartóztatásban lévő férfira azzal, hogy  legkorábban 35 év kitöltése után bocsáthassák szabadon feltételesen.

„Nem egy bűnöző alkat a fiam” – mondta a rendőröket megkéselő férfi apja
Az édesapa szerint attól félt a fia, hogy elmegyógyintézetbe viszik.

Kiemelt kép: Mihádák Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik