Szekeres Imre a Honvédelmi Minisztériumban tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az amerikai útja során találkozik Robert Gates amerikai védelmi miniszterrel, tárgyal a Külügyminisztériumban és a NATO norfolki parancsnokságán, valamint a Truman repülőgéphordozóra is ellátogat. Mint mondta, az amerikai meghívás elismerése a Magyar Honvédség munkájának, teljesítményének.
Szekeres Imre úgy fogalmazott, a tárgyalásoktól azt várja, hogy bővülni fog az amerikai és a magyar katonai együttműködés, egyrészt a kiképzésben, a felkészítésben, a tapasztalatok cseréjében is. Afganisztánról szólva kijelentette, a magyar katonák mindent meg fognak tenni, hogy a terrorizmus ellen fellépjenek és békét teremtsenek az országban.
April H. Foley, az Amerikai Egyesült Allamok budapesti nagykövete és Szekeres Imre honvédelmi miniszter (fotó: MTI)
April H. Foley közölte, hogy az amerikai és a magyar hadsereg között soha nem volt olyan eredményes az együttműködés, mint most. Közölte, az Egyesült Államokban, Magyarországon és a NATO-ban is az áll a figyelem középpontjában, hogy Afganisztánban hogyan folytatódjék a misszió, milyen tervek készüljenek a jövőre nézve.
A honvédelmi miniszter a haderőreformról szólva elmondta, hogy erős és jól szervezett Magyar Honvédséget alakítanak ki, több katona lesz a csapatoknál és kisebb lesz a bürokrácia a vezetésben. Kiemelte, hogy 2009-től növelni fogják a védelmi kiadásokat. April H. Foley közölte, érdeklődéssel figyeli a reformot, amelynek véghezviteléhez bátorságra van szükség.