Nagyvilág

A szerb elnökig érnek a vajdasági földmutyi szálai

A helyiek szerint az államfő öccse vásárolja fel földjeiket.

A szerb kormány korrupcióellenes tanácsának tagja jelentette be, még tart a vajdasági mezőgazdasági szövetkezetek privatizálásával kapcsolatos iratok begyűjtése, de a munka nem könnyű, azt maga az állam gátolja – írja a 021.rs alapján a Szabad Magyar Szó.

Jelisaveta Vasilić közölte: a földművesek mindenütt azt mondják, hogy maga Andrej Vučić, az államelnök öccse áll a háttérben, de éppen az állami intézmények miatt nagyon nehezen jutnak hozzá a dokumentumokhoz.

Ez jelzi a hatalom hozzáállását a korrupcióhoz. Szerinte akkora a nyomás rajtuk, ami gyakorlatilag ellehetetleníti munkájukat. Vasilić példaként hozta, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség igazgatója párttársa a szerb igazságügyi miniszternek, akinek a férje 28 millió eurót kapott az államtól: mégsem ítélték el feleségét korrupció miatt, pedig biztos ő is használja a férje által gyanús módon megkeresett pénzt. –

A hatalom, vagy a hatalomhoz közeli szervezetek gyakorlatilag minden komolyabb korrupciós ügyben benne vannak, ezért akadályozzák a munkánkat ott, ahol csak tudják”

– mondta a korrupcióellenes tanács tagja.

Korrupciós ügyben forgató szerb stábra támadtak
Forgatni akartak a kormányfő fivérének cégénél, mert kiderült, az több mint 40 millió eurós állami támogatást kapott. 

Kiemelt képünk illusztráció: Aleksandar Vucic szerb államfő egy sajtóértekezleten szeptember 22-én. MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik