Nem valósulhat meg a csopaki Kerekedi-öbölbe tervezett rekreációs, turisztikai célú beruházás, miután a tulajdonosok nem kaptak engedélyt a hatóságoktól arra, hogy a területet kivonják mezőgazdasági övezetből – írja az Összefogás a Balatonért Egyesület közleményében.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a csopaki polgármester egy testületi ülésen azt mondta, az új Balaton-törvény Csopakon is lehetőséget ad egy „viszonylag mérsékelt beépítésre” a Kerekedi-öböl közelében. Miután ez kiderült, civilek tiltakoztak az esetleges beruházás ellen, a polgármester pedig ígéretet tett, hogy a fejleményekről tájékoztatja a közvéleményt. Ambrus Tibor így is tett, és az önkormányzat kiírta honlapjára, hogy
a tulajdonos által tervezett projekt ebben a formában nem megvalósítható.
A Kerekedi-öböl egy természetvédelmi terület Csopak és Balatonfüred között. 64 hektáros területével az északi part egyik legnagyobb, még valamelyest érintetlen partszakasza. A terület 1992 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védettségét élvezi. Igaz, a beruházást nem a természetvédelmi területre, hanem közvetlenül az öböl mellé tervezték.
Dörgicsén változtatási tilalmat vezettek be
Változtatási tilalmat rendelt el a település külterületén található ingatlanokra a dörgicsei önkormányzat nem sokkal azután, hogy kiderült, apartmanokat építene a szőlőhegyre egy 25 éves budapesti befektető. Miután a helyiek megtudták, hogy mi készül a Balaton-felvidéki településen, aláírásgyűjtésbe kezdtek, majd a nyomás hatására a polgármester falugyűlést hívott össze. Itt, úgy tudjuk, többen is Jánó Levente lemondását követelték.
Az önkormányzat most azt írja, hogy az elmúlt időszak egyeztetései és a lakossági fórumon elhangzottak alapján az tapasztalható, hogy a település külterületére vonatkozó építési szabályzatot többen kimagyarázva, áthágva próbálnak építési előnyöket szerezni. Az önkormányzat ezért most egy szabályozást készít, és amíg ez nem készül el, addig változtatási tilalom lesz érvényben.
Az ügyről itt írtunk bővebben: