Belföld

Nadrágszíjjal verték, éheztették, alja munkákat végeztettek az SNI-s gyerekekkel a nevelőszülők

Letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Mohácsi Járásbíróság azt a házaspárt, akik szolgasorban tartották, éheztették, bántalmazták és fakockákon térdepeltették a nevelt gyermekeiket.

Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője lapunknak azt mondta, hogy a házaspár két saját és három sajátos nevelésű igényű (SNI-s ) gyerekkel élt egy mohácsi házban. Elmondása szerint a nevelőszülők nyolcvanezer forintot kaptak fejenként az SNI-s gyerekek után azért, hogy vállalták a nevelésüket és a gondozásukat.

A nevelésbe vett kisfiú 2011 végén, míg a két kislány 2012 októberében került a párhoz. Amíg a szülők a két saját gyerekükről rendesen gondoskodtak, addig 2016 nyarától 2017 nyaráig gyakorlatilag csicskaként tartották a három kiskorút. Érzelmileg teljesen elhanyagolták, és könyörtelen, sanyargató bánásmódban részesítették mindhármukat. Az alja munkákat végeztették velük, s mindenféle védőfelszerelés nélkül kellett a vécét, fürdőszobát különböző maró anyagokkal és vegyszerekkel kipucolniuk.

Az SNI-s kisfiúnak kellett lehúznia a vécét a saját gyerekeik után, de az ő feladata volt többek között az is, hogy összeszedje a kutyagumit, felsöpörje az udvart, és bevásároljon a családnak reggelente az iskolába indulása előtt. Ha nem a házaspárnak megfelelő módon végezte el a rá bízott feladatokat, akkor különböző büntetésekben részesítették. Előfordult, hogy fakockákon kellett térdelnie vagy nem engedték meg neki hogy beszéljen az anyukájával telefonon.

A házaspár a saját maguk és gyermekeik részére bőségesebb, minőségibb étkezést és élelmezést biztosítottak, mint a nevelt gyerekeknek. Emiatt a kicsik rendszeresen éhesen érkeztek az iskolába és az óvodába. Az elkövetők a sértett gyerekeket szakadt, nem az évszaknak és az időjárásnak megfelelő ruházatba öltöztették, mely miatt a kislányok hűvösebb időszakban állandóan átfagyva érkeztek meg az oviba.

A személyes higiéniájukról sem gondoskodtak. A kiskorúak nem tisztálkodhattak a pár fürdőszobájában, hanem egy lavórban kellett egyedül fürdeniük, és még erre sem került sor napi rendszerességgel. De az érzelmi fejlődésüket sem biztosították: ünnepi alkalmakkor kizárólag a saját gyermekeiknek vettek ajándékot, és nem engedték meg nekik, hogy részt vegyenek a farsangon, vagy az óvodai kirándulásokon. A házaspár és a gyerekeik nem a keresztnevükön, hanem az általuk kitalált gúnyneveken szólították a sajátos nevelésű igényű gyerekeket. Rendszeresen előfordult, hogy  nadrágszíjjal, seprűvel, puszta kézzel verték el őket valamiért, majd több napig nem engedték őket iskolába, illetve óvodába, nehogy kiderüljön, mit művelnek.

Egy ilyen bántalmazásra került sor 2017 június 8-án is, amikor a férfi bottal verte el a kisfiút azért, mert kinézett a ház kapuján. Másnap a gyerek osztályfőnöke észrevette a bántalmazás nyomait, és azonnal értesítette a gyámhatóságot. Azóta a kislányok más nevelőszülőnél, a kisfiú pedig gyermekotthonban nevelkedik. Az asszony nevelőszülői jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.

Barkaszi elmondta még, hogy a házaspár egyik tagja sem ismerte be a bűnösségét a büntetőeljárás során. A nőt 1 év 6 hónap börtönre és 4 évi közügyek  eltiltásra ítélték 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt. Emellett eltiltották minden olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől, amely tizennyolc év alatti személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával, illetve gyógykezelésével kapcsolatos. A férjét védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértésben is bűnösnek találta a bíróság, ezért ő két év börtönt kapott, és négy évre eltiltották a közügyektől is.

Az elkövetők és védőjük fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett. Az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati kérelem esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik