Kultúra

Saját színházi szervezete sem áll ki Vidnyánszky mellett az SZFE ügyében

A Magyar Teátrumi Társaságnak nem sikerült elfogadnia egy támogató nyilatkozatot.

A hvg.hu információi szerint szokatlan események zajlottak a Magyar Teátrumi Társaság hétfői közgyűlésén. A jobboldali színházigazgatók összefogására 2008-ban alapított szervezetben felvetődött, hogy kiadjanak-e egy támogató nyilatkozatot alapítójuk és eddig kétszer egyhangúlag megválasztott elnökük, Vidnyánszky Attila mellett az SZFE-ügyében. A lap információ szerint a dolgot Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója kezdeményezte, és maga Vidnyánszky kezdetben húzódozott az ötlettől, ám később elfogadta azt. Ezt követően azonban hosszas vita bontakozott ki, és több felszólaló is akadt, aki ugyan nem bírálta egyértelműen az SZFE kuratóriumának élére kinevezett Vidnyánszkyt, de hangsúlyozta, nem lenne jó kiadni egy támogató nyilatkozatot.

Ezt követően ugyan született egy néhány mondatos, egyáltalán nem harcias szöveg, ám végül Vidnyánszky maga kérte, hogy ne szavazzanak az állásfoglalásról.

Olyan volt a hangulat, hogy Attila attól tarthatott, nem kap elég szavazatot a nyilatkozat, ezért kérte, hogy ne foglaljon állást az MTT a Színművészetit illetően

– mondta a hvg.hu-nak az egyik résztvevő, bár a nyilatkozat tervezetét megfogalmazó Szabó László szerint minden bizonnyal átment volna a közgyűlősen. Abban minden megszólaló egyetért, hogy a történtek semmiképp nem jelentek nyílt szakadást a szervezetben.

Az üléseknek mindig volt némi párttaggyűlés hangulata, de azért eddig is voltak viták

– mondta egyik tag, aki szerint Vidnyánszky nem számolt azzal, hogy az MTT-ban ülő támogatóinak zöme is az SZFE-n végezett, és ma is erős szálak kötik őket az egyetemhez, azokhoz a tanárokhoz, akiket a kormánysajtó, vagy épp maga Vidnyánszky gyaláz.

Vidnyánszky Attilát hetek óta keressük, hogy interjút készítsünk vele, de eddig nem kívánt élni a lehetőséggel. A napokban azt a választ kaptuk, hogy a kuratórium elnöke „valamennyi, a folyó hétre tervezett interjúját lemondta, így sajnálattal tudatom, hogy az Önök rendelkezésére sem tud állni.” A szerdai Demokratában viszont címlapinterjú olvasható vele, amelyben többek között azt nyilatkozta: ha azt érzi az SZFE ügyében, hogy csak ő az akadálya az álláspontok közeledésének, félre fog állni, mert ez számára nem hatalmi kérdés.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik