Belföld koronavírus

Koronavírusos a BGE több hallgatója is

A Budapesti Gazdasági Egyetem két karán néhány hallgatónál kimutatták a koronavírus-fertőzést, derül ki abból a levélből, amit az intézmény szerdán este küldött ki a diákoknak.

Azt nem részletezik, hogy hány fertőzött van, de azt írják, az érintettek szerencsére jól vannak, tünetmentesek vagy enyhe tüneteik vannak.

Az eseteket jelentettük a Nemzeti Népegészségügyi Központnak és velük együttműködésben kezeljük a helyzetet

– fogalmaztak.

A levélben a hallgatókat arról tájékoztatják, a tanév tervezésekor már felkészültek a fertőzés szórványos megjelenésére, és ennek megfelelően
hozták meg korábbi intézkedéseinket, és ez így lesz a jövőben is.

Továbbra is folyamatos az együttműködés és az egyeztetés a Hallgatói Önkormányzattal. Terveink szerint hibrid oktatással készülünk, de ha az adott helyzet megköveteli, azonnal és teljes körűen tudjuk folytatni a félévet digitális formában is. Az óralátogatási szabályok (megengedett hiányzások számát illetően) a normál oktatáshoz képest sokkal rugalmasabbak lesznek, erről hamarosan pontosabb tájékoztatást teszünk közzé

– írták.

Alapelvük ugyanaz, mint tavasszal: hallgatóikat nem érheti hátrány a járványügyi intézkedések miatt.

Hagyományaikhoz híven idén is megrendezik tanévnyitó ünnepségüket, melyet online módon tesznek elérhetővé belső közösségük részére.

Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár egyébként a napokban arról beszélt, az operatív törzs dönt majd arról, mekkora esetszámnál rendelnek el központi intézkedéseket, így ha a járványhelyzet indokolja, elrendelhetik az egyetemi távoktatást is.

Koronavírusos lett egy helyettes államtitkár, de nem közölték, melyik
Most a kollégák teszteredményét várja az Emmi.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik