Sport

Fucsovics végre meccset nyert a US Open-főtáblán, Babos nagy verést kapott

Fucsovics Márton pályafutása első győzelmét aratta az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján: a magyar játékos kedden Hugo Dellient múlta felül három játszmában a nyitófordulóban.

A nyíregyházi teniszező 2016 és 2019 között minden alkalommal az első körben búcsúzott, mostani sikerével viszont már mind a négy Grand Slam-tornán van győztes meccse.

Milliárdokkal segíti ki a kormány a Magyar Tenisz Szövetséget
A tartozás és az inkasszó után jött egy kis segítség konszolidáció címszóval.

A találkozót ugyan nem kezdte jól Fucsovics, ugyanis 1:1-nél elvesztette adogató játékát, de aztán 3:3-nál utolérte bolíviai ellenfelét. Az egyenlítéstől lendületbe jött a magyar játékos, aki ezt követően nemcsak semmire nyert adogatóként, hanem brékelt is, majd könnyedén kiszerválta az első szettet (6:3).

A második felvonásban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek, de akkor a világranglistán 66. Fucsovics brékelt, ettől pedig láthatóan megtört a rangsorban 97. ellenfele, ugyanis a következő két játékban még csak labdamenetet sem tudott nyerni (6:3).

A harmadik játszmában 1:1-nél Fucsovics nagyon megszenvedett saját adogató játékával, négy bréklabdát kellett hárítania, de végül megnyerte a gémet, ezzel pedig el is lőtte minden puskaporát Dellien, aki innentől labdamenetet is alig nyert (6:1). A mérkőzés 108 percig tartott.

Magyar férfiteniszező legutóbb 36 éve tudott meccset nyerni a US Openen, 1984-ben Taróczy Balázs a szabadkártyával induló amerikai Dan Goldie-t verte 6:3, 3:6, 6:1, 7:6-ra.

Fucsovics óriási skalpja: legyőzte a korábbi világbajnokot
Ezzel a bravúrral a 66. helyig nyomul előre a világranglistán.

A 28 éves Fucsovics ellenfele a második fordulóban a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrov lesz, akit múlt héten legyőzött a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett tornán a nyolcaddöntőbe jutásért.

Női egyesben Babos Tímea nagyon simán kikapott a hetedik helyen kiemelt Madison Keystől.

A világranglistán 101. magyar játékos nem kezdett jól, ugyanis rögtön 2:0-s hátrányba került adogató játéka elvesztésével, ráadásul esélye sem volt hasonló bravúrra amerikai ellenfelével szemben, mivel fogadóként az első játszmában mindössze négy labdamenetet tudott nyerni. A 2017-ben döntős Keys még egyszer brékelt, így alig 26 perc után 6:1-gyel játszmaelőnybe került.

Rosszindulatú daganattal küzd az egykori top tízes teniszező
Fél éve kemoterápiás kezelést kap, talán már nem is lép többször pályára.

A 27 éves soproni teniszező a folytatásban sem tudott újítani, mert bár az első adogató játékát megnyerte a második szettben, de a következő hármat elvesztette, a felzárkózásra pedig nem volt sansza, mivel bréklabdáig sem jutott a végül 56 perces mérkőzésen.

Babos párosban vigasztalódhat a francia Kristina Mladenovic oldalán: első helyen kiemelt világbajnok kettősük szerdán a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duóval csap össze az első fordulóban.

US Open, 1. forduló

Férfiak:
Fucsovics-Dellien (bolíviai) 6:3, 6:3, 6:1
Dimitrov (bolgár, 14.)-Paul (amerikai) 6:4, 6:3, 6:1
Thiem (osztrák, 2.)-Munar (spanyol) 7:6 (8-6), 6:3-nál Munar feladta.

 

Nők:
Keys (amerikai, 7.)-Babos 6:1, 6:1
Muguruza (spanyol, 10.)-Hibino (japán) 6:4, 6:4
Mertens (belga, 16.)-Siegemund (német) 6:2, 6:2
Anisimova (amerikai, 22.)-Tomova (bolgár) 7:5, 7:5

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: Francois Nel/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik