Belföld

Egy szigeten futott össze a NER luxusgépe és a Szijjártó Péter által használt csodajacht

Az atlatszo.hu olvasója tegnap Brac szigetén, Pucisca kikötőjében látta a Lady MRD luxusjachtot, és erről fotót is készített, amelyet az oknyomozó portál közzé is tett.

Ez az a hajó amelynek fedélzetén múlt vasárnap lefotózták Szijjártó Péter külügyminisztert, miközben a Facebookon irodai képeket posztolt. A külügyminiszter a mai napig nem adott magyarázatot arról, hogy miből finanszírozta az utazást, amelyet a piaci árak és a vagyonnyilatkozata alapján nem tudott volna magának megengedni.

Adriai luxusjachton fotózták le Szijjártót, miközben Facebook-oldala szerint irodában egyeztetett a fehérorosz helyzetről
A külügyminiszter a Szíjj László tulajdonában lévő hétmilliárd forintos luxusjachton töltötte az időt.

Érdekesség, hogy azt viszont már épp a 24.hu írta meg, hogy  vasárnap és hétfőn ugyanezen a horvát szigeten, azaz Bracon járt a NER osztrák lajstromjelű luxusrepülőgépe is, amelyet korábban már Orbán Viktor miniszterelnök is használt. Azaz a két luxusjármű egy helyen tartózkodott egy ideig, bár hogy milyen átszállás történt ennek apropóján, az csak találgatások tárgya lehet, az egybeesés azonban véletlennek túl erős lenne.

Cikkünkben jeleztük, az OE-LEM lajstromjelű Bombardier egyébként az utóbbi napokban folyamatosan tengerparti városokba repült a ferihegyi reptérről. A gép augusztus 12-én járt a horvátországi Splitben, nagyjából akkor, amikor a feltételezések szerint a külügyminiszter megérkezhetett a Lady Mrd nevű luxusjachtra, amelyen aztán napokat tölthetett az Adrián a családjával – bár arra, hogy Szijjártó igénybe vette a repülőt – írtuk – nincs bizonyíték.

A többi között a flightaware.com adataiból tudható, hogy a Bombardier már másnap, 13-án Nizzába, a Cote d’Azur reptérre ment Budapestről, ahonnan újra egyenesen Horvátország felé (Brac sziget) vette az irányt. A gép ezt követően Budapesten, majd Bécsben parkolt néhány napot, mielőtt beindult volna a nyár végi csúcsforgalom.

Augusztus 19-én ismét Budapestről startolt az akár 19 személy befogadására is alkalmas repülő. Ekkor Ciprus, Larnaca volt az úti cél. 21-én ismét Budapestről kezdődött egy nagyobb körút: az első megálló megint Nizza volt, onnan a dél-spanyolországi Málaga, majd Horvátország, Dubrovnik következett. 23-án is hasonló, többállomásos útra vitték a gépet, de akkor a Ciprus után Brac szigete majd Franciaország, Nizza következett, és a Bombardier még aznap este hazatért Ferihegyre.

A NER-gép a hosszú hétvége elmúltával sem állt le. Hétfőn is lezavart egy kört, és Brac szigetéről még délelőtt visszaérkezett Budapestre.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik