Belföld

Óvatos kamatcsökkentés az OTP-nél

Az OTP árazásért felelős testületének döntése szerint a bank nem követi teljes mértékben a jegybank 2005. február 21-én elhatározott 75 bázispontos alapkamat csökkentését.

Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke elmondta, hogy a testület a kereskedelmi banki üzletágban is 0,5 százalékpontos lekötött betéti kamatcsökkentésről döntött, de ebben a szegmensben a betétek és a saját forrású hitelek döntő része pénzpiaci kamatokhoz, illetve referenciahozamokhoz kötött, következésképp automatikusan átárazódik.

A legnagyobb magyarországi bank közel 50 bázisponttal csökkenti a 2005. március 1-je után kötött szerződések esetében az új lakás építésére és vásárlására igénybe vett lakáshitelek kamatát. Így az új lakásra öt évre fix kamatozással – akár forrásoldali, akár kiegészítő kamattámogatás mellett – folyósított lakáshitelek kamata 4,0 százalék lesz, melyhez változatlan mértékű, 2,0 százalékos kezelési költség kapcsolódik. A kamatcsökkentések nyomán az új lakás vásárlásához nyújtott forint hitel törlesztőrészlete alacsonyabb lett, mint a deviza alapú hitelkonstrukcióké.

Ugyancsak 2005. március 1-jétől az öt évre fixált kamatozású módozatban a piacon jelenleg elérhető egyik legkedvezőbb hiteldíjjal – 6,5 százalékos kamattal és 2,0 százalékos kezelési költséggel – juthatnak hitelhez a használt lakást vásárlók. Az árfolyamkockázatot elkerülni szándékozó használt lakásvásárlóknak kevesebbel – egy 5 millió forintos, 20 éves hitel esetén havi mintegy 5000 forinttal – kell magasabb törlesztőrészletet fizetniük, mintha a deviza alapú konstrukciót választanák.

Spéder Zoltán kifejtette, hogy az OTP a lakossági megtakarítási termékek körében csak a jegybanki alapkamat-csökkentés mértékének egy-, illetve kétharmadát érvényesíti.

A lakossági folyószámlán fix kamatozással 2,5 millió forintos összeg három hónapos lekötése esetén a térített kamat 7,5 százalék lesz a kamatmérséklés hatályba lépése, 2005. február 25. után, míg a könyves betéteknél 2005. március 11-étől az elérhető kamatmaximum 7,75 százalék lesz. A látra szóló, sávos kamatozású lakossági megtakarítási számlákon elérhető legmagasabb hozam 30 millió forint felett 2005. március 12-étől 8,25 százalék lesz – közölte az alelnök.

A lakossági folyószámla tranzakciós vagy készenléti számlaként működő látra szóló formájának kamatát az OTP Bank eszköz-forrás bizottsága változatlanul hagyta. A testület nem módosított a jutalékmértékeken sem, tehát változatlanok a számla- és bankkártyahasználat tranzakciós díjai – tette hozzá az alelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik