Bőkezűek voltak tavaly a magyar adózók, bár nem éltek túl sokan a lehetőséggel, hogy maguk rendelkezzenek személyi jövedelemadójuk kétszer 1 százalékáról. Mindössze harmaduk vette a fáradságot, hogy kitöltse adóbevallásához az adatlapot, és megszabja, hogy az állam mely civil szervezetnek, egyháznak adja adója ezen részét. A

potenciális támogatás összege 22 milliárd forint körül mozgott, de a tényleges felajánlás ennek csupán a fele volt, 11,6 milliárd forint.
Az 1995 óta élő nemes kezdeményezés mind nagyobb tömegeket késztet arra – főként a magasabb jövedelműeket –, hogy az önrendelkezés jogával éljenek. Így tavaly az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adatai szerint 1,4 millió felajánlás érkezett a civil szféra javára. A korábbinál közel hat százalékkal több, mintegy 23 ezer társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, országos közgyűjtemény, egyéb kulturális intézmény és más szervezet kaphatott az állampolgárok pénzéből. Összesen csaknem 7 milliárd forintot. A többi, mintegy 4,5 milliárd forintot az adózók által megjelölt 118 egyház kaphatta meg.
|
Mivel a hatóság „malmai lassan őrölnek”, az összeghez viszonylag későn, év vége felé juthattak hozzá a kedvezményezettek. Miután lezárult az adóbevallások feldolgozása, az adóhatóság szeptember elsejéig elküldte azt a levelet, amelyben tájékoztatta a civil szervezeteket, hogy mekkora összeget kaptak, valamint hogy milyen feltételek megléte esetén férnek a pénzükhöz. Amennyiben a civilek 30 napon belül sikeresen igazolták, hogy valóban jogosultak a támogatásra, az APEH november 30-áig utalt.
Az igazsághoz tartozik, hogy a kapott támogatás összege általában nem túl nagy. A civil szféra viszont szereti ezt a támogatási formát, mivel a pályázati pénzekkel szemben szabadon felhasználható. Alig fordul elő, hogy a kedvezményezett szervezet úgy látja: nem éri meg foglalkozni a kiutalt összeggel, mivel a megszerzéskor nagyon sok a papírmunka. A 2003. évi adók kapcsán összesen 18 780 civil szervezet élt a jogával és vette fel a számára kiutalt pénzt.
|
A toplistát megfigyelve egyértelmű, hogy azok a nagy civil kezdeményezések lesznek sikeresek, amelyek televíziós reklámmal vagy óriásplakáttal képesek figyelmet kelteni. Ezért a kapott támogatás összege jelentős szóródást mutat. 17 863 szervezet kevesebb, mint egymillió forintot kapott, 4409 szervezetnek meg kellett elégednie kevesebb mint 50 ezerrel, és 766 szervezetnek juttattak kevesebb mint tízezer forintot az adózók.
45 szervezet több mint tízmillió forinttal lett gazdagabb. Az első három helyezettnek több mint százmilliót sikerült megszereznie. A Gyermekrák Alapítványt 365 millió, a Heim Pál Gyermekkorház fejlesztésére létrejött alapítványt 116 millió, míg a Gyermekétkeztetési Alapítványt 105 millió forint szabadon felhasználható forráshoz juttatták az adózók.
Az egyházak közül a Magyar Katolikus Egyház 2,1 milliárd, a Magyarországi Református Egyház 690 millió, a Magyarországi Evangélikus Egyház 214 millió, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 70 millió forinthoz jutott az adófizetők akaratából. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Szövetsége 49 millió forintnyi támogatást kapott.
