Belföld

Beismerte tettét az óbudai általános iskolás kislányokat molesztáló portás, több mint 11 évet kaphat

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az ellen a 62 éves L. Tibor ellen, aki éveken át molesztálta a gyerekeket az óbudai Dr. Béres József Általános Iskolában.

A férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott a Keve utcai iskolában. Emellett futball-és zsonglőredzéseket is tartott, illetve táboroztatásban is részt vett.

A férfi kihasználta a gyerekek iránta kialakult bizalmát és 2015-től több tanulóhoz is szexuálisan közeledett, veszélyeztette a fejlődésüket, többeket is simogatott, valamint szexuálisan bántalmazott. Értesüléseink szerint a bűnügyi felügyeletben lévő L. Tibor beismerte tettét a kihallgatása során, és azt mondta, hogy nagyon megbánta azt, amit tett.

A Fővárosi Főügyészség 11 év 8 hónap fegyházat kért a tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolt edzőre arra az esetre, ha beismeri a bűnösségét az előkészületi ülésen és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű cselekmények napvilágra kerülésében nagyon fontos a család bizalmi és őszinte légköre, a történtek feldolgozásában pedig a szakértői segítség igénybe vétele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik