Élet-Stílus

Megkapta a jogsiját, de az arcképe helyén csak egy üres szék volt látható

A 25 éves amerikai nő igencsak meglepődött, amikor megérkezett a rég várt vezetői engedélye.

Soha senki nem szokott elégedett lenni a személyi igazolványában, vagy a jogosítványában szereplő arcképével, de az amerikai Tennessee államban élő Jade Dodd csak röhögni tudott, amikor meglátta, hogy milyen kép van a megújított jogsijában. Az arcképe helyett ugyanis csak egy üres szék volt látható – jelentette a helyi sajtó.

A nő azonnal jelezte az esetet a vezetői engedélyeket kiadó helyi hatóságnak (DMV), ahol először nem nagyon akarták elhinni, hogy valami gond van a jogsival. Aztán az ügyintéző megnézte a rendszerükben az engedélyt, és közölte a nővel, hogy “ó, ehhez szükségem lesz a vezetőmre”.

A helyi hatóság a CNN-nek elmondta, hogy a hiba azért történt, mert a székről készült fotó volt az utolsó kép a rendszerükben, és véletlenül azt csatolták a nő profiljához. A hibát gyorsan kijavították, és Dodd meg is kapta a saját arcképével ellátott jogosítványát.

Dodd mindenesetre rendkívül mulatságosnak találta az esetet, és ezzel nem volt egyedül. A nő elmondta, hogy főnöke előző hét pénteken odament hozzá, rámutatott az egyik székre, majd közölte vele:

Azt hittem te voltál, és reggel köszöntem is neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik