Forma-1

Van olyan mérgező a viszony, hogy Vettel már év közben elhagyja a Ferrarit?

Rá sem lehet ismerni ebben a szezonban Sebastian Vettelre. A négyszeres világbajnok öt futamon mindössze tíz pontot gyűjtött, és ugyan ismertek a Ferrari problémái, a csapattársa, Charles Leclerc már kétszer is odaért a dobogóra és a negyedik helyen áll a világbajnoki pontversenyben.

Ehhez képest Vettel legjobb helyezése a hatodik, és a 70. évforduló Nagydíja is csalódás volt számára, már a futam elején megpördült. Majd a csapata hívta ki viszonylag korán kerékcserére, ami után a rádión osztotta ki a többieket a taktika miatt.

Abban a résben vagyok, amit nem szeretünk. Beszéltünk erről reggel. Most itt fogok ragadni. Ezt elszúrtátok

– mondta a német a futam közben, majd végül a 12. helyen zárt.

Vettel úgy véli, beáldozták az ő futamét azért, hogy Leclerc minél előrébb végezzen. Emellett már egy ideje pedzegeti, hogy nem ugyanolyan a két Ferrari, most a csapat állítólag hajlik rá, hogy a tartalék karosszériát kapja meg a szezon hátralévő részére, hátha azzal elégedettebb lesz.

Jól láthatóan megromlott a viszony a versenyző és a csapat között mióta bejelentették, hogy Vettel az év végén távozik és Carlos Sainz érkezik majd a helyére. Eleinte úgy tűnt, lehet ez egy szép búcsú is, de most inkább egy csúnya szakítás van kialakulóban.

A korábbi F1-es pilóta, most szakértőként dolgozó Jolyon Palmer szerint ez akár oda is vezethet, hogy Sebastian Vettel a szezon közben kiszálljon.

„Nem tudom, hogy megtehetné-e, de napról napra mérgezőbb a viszony. Leclerc a szerződése második évében van és túlragyogja Vettelt, aki borzalmasan szerepel. Úgy érzi, valami van a kocsijával, ez elég egyértelmű a nyilatkozatai alapján, egyre rosszabb a helyzet közte és a Ferrari közt” – mondta a BBC podcastjában Palmer.

Új csapata napokon belül bejelentheti Vettel leigazolását
Az új brand nagykövete lenne a következő szezontól.

Egyre biztosabbnak tűnik az is, hogy megvan Vettel jövő évi csapata, legalábbis a napokban elterjedt, hogy már megvan az egyezség az Aston Martinná váló Racing Pointtal, csak a megfelelő időre várnak a bejelentéssel.

Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik