Nagyvilág

Nem kap uniós támogatást hat homofób lengyel város

Elutasította a testvérváros-programbeli finanszírozását az Európai Bizottság hat olyan lengyel településnek, amelyek korábban LMBTI-mentes (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális)  közösségeknek nyilvánították magukat, vagy betiltották az azonos nemű párok jogaiért folyó kampányokat – írja az MTI.

Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos kedd esti Twitter-üzenetében azt írta, hogy az EU értékeit és az alapvető jogokat minden tagállamnak és nemzeti hatóságnak tiszteletben kell tartania.

Éppen ezért a bizottság elutasította annak a hat lengyel városnak a pályázatát, amelyek LMBTI-mentességet vezettek be és megtagadták e kisebbség jogainak érvényesülését

– hangsúlyozta.

Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos megerősítette Helena Dalli nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy “a diszkrimináció nem megengedhető az EU-ban, az uniós forrásokból finanszírozott programoknak a közös értékeket kell tükrözniük”.

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Adalbert Janz a testület szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzatok öt és huszonöt ezer euró értékben pályáztak az uniós forrásokra az “Európa a polgárokért” nevű testvérvárosi program keretében. A programfinanszírozás irányításáért felelős uniós ügynökség korábban világos tájékoztatást kért a szóban forgó hat lengyel önkormányzat jogi képviselőjétől. A pályázatértékelő bizottság úgy ítélte meg, hogy “a kapott válaszok nem adtak kellő bizonyosságot azzal kapcsolatban, hogy pályázataik összhangban lennének a program célkitűzéseivel, különösen ami a megkülönböztetés-mentességet illeti.”

A szóvivő, az elutasított kérelmezők azonosítása elleni uniós szabályra hivatkozva, nem fedte fel a hat lengyel település nevét. Délkelet-Lengyelországban 2019 eleje óta több helyen úgynevezett “LMBTI-ideológiától mentes” területeket jelöltek meg.

Képünk illusztráció: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik